Típusok a tükörben

Max Weber és a kínai patrimoniális bürokrácia

  • Ferenc Takó
Kulcsszavak: Max Weber, konfucianizmus, patrimonializmus, bürokrácia, Kína

Absztrakt

Weber módszertani írásainak vizsgálói ritkán tesznek említést a Világvallások gazdasági etikája tanulmányairól. Ennek oka olykor a szerzők orientalisztikai ismereteinek szűkössége,
máskor az a meggyőződés lehet, hogy Weber ezen írásokban inkább „csak” alkalmazza korábban kidolgozott kategóriáit. Azok, akik ezzel szemben épp a világvallás-tanulmányokra koncentrálnak, általában Weberrel szemben foglalnak állást, amennyiben rámutatnak azokra az összefüggésekre, amelyeket Weber saját ismereteinek szűkössége miatt nem ismert fel. Végül születnek olyan munkák, melyek nem hagyják ki és nem is kritizálják a tanulmányokat, ugyanakkor nem is látnak bennük többet puszta kiindulópontnál, amelyet aztán Weber vizsgálódásaival együtt hátrahagynak. Nagyon ritkán kezelik csak a Világvallások írásait a weberi életmű mint egész logikai és módszertani értelemben szerves részeként. Tanulmányomban a „Konfucianizmus és taoizmus” című munka „patrimoniális bürokrácia” fogalmán keresztül mutatom be, hogyan lehetséges, illetve miért célszerű ezen írások vizsgálatában az utóbbi megközelítésmódot alkalmazni.

Megjelent
2023-12-04
Hogyan kell idézni
TakóF. (2023). Típusok a tükörben: Max Weber és a kínai patrimoniális bürokrácia. Szociológiai Szemle, 25(2), 73-89. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/szocszemle/article/view/13558
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok