„Segély helyett munka.”

A közfoglalkoztatás formái és sajátosságai

Absztrakt

A tanulmány célja annak a hipotézisnek az igazolása, hogy a tartósan munka nélkül lévők társadalmi integrációjára széles körben alkalmazott közfoglalkoztatási programok hazánkban kialakított – a piaci folyamatoktól elszigetelt, állami, önkormányzati foglalkoztatókra koncentráló, centralizált – formái alacsony hatékonysággal működnek. Működési elvüket tekintve inkább hasonlíthatók a kora újkori dologházakhoz és a jövedelem nélküliek megsegítésére, illetve a közbiztonság védelmére kialakított ínségmunkákhoz, mint a munkavállalói készségeket fejlesztő, s az elsődleges munkaerőpiacra való belépést elősegítő modern integrációs programokhoz. A párhuzamosan futó közhasznú, közcélú és közmunkaprogramok a vizsgált időszakban – bár eltérő szabályozással, más-más érdekeket szolgálva, s változó intenzitással vettek részt a közfoglalkoztatási programok rendszerében – hasonlóságot mutatnak abban, hogy elsődleges, bár latens céljuk a célcsoport munkavállalási hajlandóságának vizsgálata („munkateszt”), a társadalmi támogatásra szorulók érdemes-érdemtelen kategóriákba sorolása, s a forráshiányos állami és önkormányzati szektor számára kiegészítő források biztosítása. A foglalkoztatási célok tekintetében alacsony hatásfokkal működő, igen költséges aktív munkaerő-piaci eszközrendszer fenntarthatósága kérdéses.