Durkheim és az innováció
Absztrakt
A tanulmány Émile Durkheim innovációval kapcsolatos gondolatait mutatja be. Durkheim inkább a stabilitás, mint a változás szociológusa volt. A gyors társadalmi változást korai munkáiban olyan negatív jelenségnek tekintette, amely lerombolja az erkölcsi korlátokat és anómiához vezet, és csupán a lassú, fokozatos változást tartotta egészségesnek. A századforduló utáni kutatásaiban azonban Durkheim nagyobb figyelmet szentelt a változással kapcsolatos jelenségeknek, A vallási élet elemi formáiban pedig már egyértelműen az innováció kérdése állt az elemzés középpontjában. A legfontosabb mechanizmus e tekintetben a ‘kollektív pezsgés’ jelensége, melyet Durkheim nem egyszerűen egy strukturálatlan társadalmi gyakorlatként, hanem egyúttal a társadalomban működő strukturáló erőként értelmezett. Ezzel magyarázta a személytelen erő fogalmának megjelenését, sőt a transzcendensre való hivatkozás nélkül a vallási képzetek megjelenését is. Az írás arra is rámutat, hogy Durkheim összemosta az újítás és az innováció fogalmait, érvelése így körkörös. A szerző szerint Durkheim nem tudta meggyőzen demonstrálni, hogy lehetséges az újítás olyan felfogása, amely eléggé kollektivisztikus ahhoz, hogy hihetővé tegye az új képzetek társadalmi konstitúcióját, másrészt képes legyen megragadni az egyének szintjén is az újító folyamatokat. A tanulmány következtetése, hogy a társadalmi újítás kérdését két irányban kell tovább követni. A durkheimi probléma megoldása eszerint a nyelv kommunikatív cselekvéselméleti megközelítésén és a szocialitás tárgyias megközelítésén alapulhatna.
