A tanú elhallgattatása és a történelem visszatérése

A kulturális traumaelmélet kudarca

Absztrakt

A tanulmányban a kulturális traumaelméletnek nevezett irányzat kritikája révén azzal a diskurzus-, tágabban társadalomtörténeti átalakulással foglalkozom, amely során a trauma fogalma soha nem látott kulturális jelentőségre tett szert. Rendkívül kiterjedt, metaforikus használatának okát a klinikai jelentésváltozáson túl annak tulajdonítom, hogy a trauma fogalma a történelmi tapasztalat jelentését felvéve lehetőséget teremt múlt és jelen azonosságának emberi (kulturális) közvetítés nélküli kinyilatkoztatására, és ezáltal diszkurzív megteremtésére. Empirikusan a traumaelmélet működését elemzem azon az eseten, ahogy Shoshana Felman a Ka-Tzetnik nevű tanú elájulását értelmezte az Eichmann-perben. Bemutatom, hogy a traumaértelmezés elhallgattatja a versengő olvasatokat, így teremtve meg azt a csendet, amelynek értelmét a gyámolításra szorult szubjektum helyett és nevében az elemző bontja ki. A traumaállítás spekulatív oktulajdonításként működik, amelyet sem igazolni, sem cáfolni nem lehet, és amely úgy interpellálja a szubjektumot, hogy megvonja cselekvőképességét.