Szent Márton magyar lovasként való ábrázolása atours-i Szent Márton-bazilika káptalanjá-nak 1635-ös breviáriumában

  • Michel Laurencin Tours-i Egyházmegyei Levéltár
  • Ferenc Tóth MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet

Absztrakt

Szent Márton püspök példamutató jelentőségét a tours-i egyházmegye számára nem kell külön kiemelni. Leggyakrabban a császári őrség lovas katonájaként ábrázolják, amint Amiens kapuja előtt megosztja a didergő koldussal a köpenye egy részét. A hagyomány alapján nem lehet megállapítani, hogy lovasként vagy gyalogosként szolgált a híres szent. Sulpicius Severus Vita Martini-jában erre vonatkozólag nem találunk értékelhető információt: „Így történt meg egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midőn a hidegtől sokan megfagytak és Mártonnak már semmije sem volt a fegyverén és egyszerű katonai köpenyén kívül, hogy Ambianum (Amiens) város kapujánál egy ruhátlan koldussal talákozott. A szerencsétlen ember könyörgött az arra járókhoz, hogy szánják meg, de mindnyájan elmentek mellette. Ekkor az Istennel eltelt férfiú megértette, hogy az Úr neki hagyta meg azt, akin senki sem könyörült. De mit tegyen? A rajta lévő köpenyen kívül nem volt egyebe, mert már hasonló célra mindenét elajándékozta. Fogta tehát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele köpenyét, az egyik részét odaadta akoldusnak, a maradékot pedig magára terítette.”

Megjelent
2017-12-13
Rovat
Közlemények