Gerundium, Egyetemtörténeti Közlemények, MMXVII vol. VIII. nr. 1, Reformáció – Különszám, Szerkesztette Bozzay Réka, Debrecen, 2017, 253 p.

  • Katalin Németh S.

Absztrakt

A Debreceni Egyetem megalapításának centenáriumára készülődve, 2009-ben alapította meg az egyetemtörténeti kutatásokat profiljául választó folyóiratot, a Gerundiumot. Amint alapító okiratában olvasható, „a folyóirat nem kívánja a Debreceni Egyetem történetét elszigetelten vizsgálni, hanem a magyarországi, Kárpát-medencei és európai oktatás- és tudománytörténeti összefüggések megjelenítésének is fórumot kíván biztosítani korszakhatárok nélkül.” A reformáció 500. éves évfordulójára 2017-ben megjelentetett különszám ennek a törekvésnek maradéktalanul eleget tesz, amikor tematikus tanulmánykötetként közli a 2016. október 13–14-én rendezett Reformáció és peregrináció című konferencia előadásait, amelynek rendezője az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport volt.

Megjelent
2018-08-17
Rovat
Szemle