Misztótfalusi Kis Miklós „kínai betűi” és a kínai írás európai tipográfiájának kezdetei
Abstract
A tanulmány Misztótfalusi Kis Miklós 1686-ban kelt levelének rövid megjegyzéséből indul ki, amely szerint felkeresték a „kínai betűk” metszésének ügyében. A dolgozat célja annak vizsgálata, hogy e kijelentés milyen történeti és tipográfiai kontextusban értelmezhető. A 17. századi európai nyomtatványok áttekintése kimutatja, hogy a kínai írásjegyek többnyire metszetként vagy illusztrációként jelentek meg, és csak kivételes esetekben integrálódtak a szedett szövegbe. Fordulópontot jelent Gabriel de Magalhães művének 1688-as francia és angol kiadása, amelyben a karakterek tipográfiai úton előállított nyomóelemekkel kerültek a latin szövegbe. A kiadások összehasonlítása a kínai írás európai reprodukciójának kísérleti jellegét és a nyomdászok strukturális ismereteinek hiányát tükrözi. A tanulmány bemutatja azokat a misszionáriusi és kiadói hálózatokat – különösen Philippe Couplet szerepét –, amelyek e törekvések hátterében álltak, és rámutat arra, hogy Misztótfalusi Kis Miklós amszterdami tevékenysége e kontextusban válik értelmezhetővé. Bár közvetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre arra, hogy a magyar betűmetsző kínai karaktereket metszett volna, szakmai felkészültsége és kapcsolati közege magyarázza, miként merülhetett fel neve a kínai írás tipográfiai reprodukciójának korai kísérletei kapcsán. A „kínai betűk” említése így nem legenda, hanem egy történeti pillanat lenyomata, amikor az európai nyomdászat először találkozott egy idegen írásrendszer technikai adaptációjának kihívásával.
Literaturhinweise
Bóné Gyula, Az újjáéledt Miszt-tótfalusi Kis Miklós = Korunk, 31(1972), 140–155.
Bussotti, Michela, Landry-Deron, Isabelle, Printing Chinese Characters, Engraving Chinese Types, Wooden Chinese Movable Type at the Imprimerie Nationale (1715–1819) = East Asian Publishing and Society, 10(2020), 1–72. https://doi.org/10.1163/22106286-12341352
Canaris, Daniel, Peace and Reason of State in the Confucius Sinarum philosophus (1687) = Theoria, 2019, 66(159), 91–116. https://doi.org/10.3167/th.2019.6615907
Couplet, Philip, Confucius Sinarum Philosophus, Parisiis. Apud Danielem Horthemels, via Jacobaea sub Maecenate, 1687.
Duyvendak, J. J., Early Chinese Studies in Holland = Holland’s Contribution to Chinese Studies, London, The China Society, 1950, 293–344.
Haiman György, Tótfalusi grúz betűinek nyomában = Magyar Könyvszemle, 96(1980), 1–4. sz. (összevont), 41–65.
Kircher, Athanasius, China Illustrata, Amszterdam, Jansonius, 1667.
Lach, Donald F., Asia in the Making of Europe, Vol. II: A Century of Wonder, Book 3: The Scholarly Disciplines, Chicago, London, The University of Chicago Press, 1977.
Lundbæk, Knud, The image of Neo-confucianism in Confucius Sinarum Philosophus = Journal of the History of Ideas, Vol. 44, No. 1 (Jan. – Mar., 1983), 19–30.
Magaillans 1688a. = Magaillans, Gabriel de, Nouvelle relation de la Chine, contenant la description des particularitez les plus considerables de ce grand Empire, Composée en l’année 1668. par le R. P. Gabriel de Magaillans, de la Compagnie de Jesus, Mißionaire Apostolique. Et traduite du Portugais en François par le Sr. B. Paris, Claude Barbin au Palais sur le second Perron de la Sainte Chapelle, 1688a.
Magaillans 1688b = Magaillans, Gabriel, A New History of China, Containing a Description of the Most Considerable Particulars of that Vast Empire. Ogilby, John (trans.). London: Printed for Thomas Newborough, at the Golden Ball, in Paul’s Church-Yard, 1688b.
Martini, Martino, Grammatica linguae Sinensis, 1652.
Mungello, David E, Curious Land: Jesuit Accommodation and the Origins of Sinology, Hawaii, University of Hawaii Press, 1989.
Országh László, Misztótfalusi Kis és az első magyar könyv Amerikáról = Magyar Könyvszemle, 74(1958), 22–41.
Rusk, Bruce, Old Scripts, New Actors, European Encounters with Chinese Writing, 1550–1700 = East Asian Science, Technology, and Medicine, 26(2007), 68–116. https://doi.org/10.1163/26669323-02601004
Schütz Ödön, Misztótfalusi Kis Miklós szolgálatai az örményeknek = Magyar Könyvszemle, 73(1957) 4, 335–346.

