A Nemzeti Radikális Párt (1930-1936) és sajtója

  • Ákos Bartha

Absztrakt

A Nemzeti Radikális Pártot 1930 végén alapította a Fajvédő Pártból kilépett Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki Előörs című lapjában ekkor már két éve népszerű-sítette saját(os) politikai felfogását. Ehhez azonban a parlament nyilvánossága már nem állt rendelkezésére. A Fajvédő Párt színeiben induló politikus 1926 végén sikertelenül próbálta megtartani 1922-ben még kormánypártiként megszerzett derecskei mandátumát, majd 1927 novemberében - anyagi okok miatt - az eredmény ellen indított petícióját is kénytelen volt visszavonni. Ugyanebben az időszakban egykori lapja, a Szózat is megszűnt, a kampány során szerzett tüdő-csúcshurutját hónapokon át kényszerült kezeltetni, év végén pedig a Magyar Országos Véderő Egylet éléről is távozott. A személyes életút viszontagságainak hátterében anagypolitika átrendeződése, aradikális jobboldali csoportok tér-vesztése és a Bethlen István miniszterelnök neve által fémjelzett, a nemzetközi elvárásoknak sokkal inkább megfelelő konzervatív-liberális vonal megerősödése állt. A parlamentből történő - lapnélküliséggel terhelt - kibukás változtatásra sarkallta Bajcsy-Zsilinszkyt.

Megjelent
2017-12-13
Rovat
Tanulmányok