Pico della Mirandola esete a magyar humanizmussal

Esettanulmány a kolostori humanizmus kérdéséről

Absztrakt

A Magyar Királyság apácakolostoraiban a XV. század végének szerzetesi reformjai után a népnyelv volt használatban. A nővérek vulgáris olvasmányait azok a szerzetesek állították össze, akik külföldi egyetemeken tanultak, részben humanista műveltséget szereztek. Többen kísérelték meg kimutatni ezt az erudíciót, de csak úgy sikerült, hogy kitágították a humanizmus fogalmát, hiszen az anyanyelv nem hordozta, a kolostorokban használt bastarda pedig nem tükrözte a humanista kultúrát. Egyetlen fogódzó található népnyelvű kolostori kódexeinkben.

A premontrei Pozsonyi Kódex 1520-as latin nyelvű dedikációjában Giovanni Pico della Mirandola fordulata található meg: summus arcitectus Deus, amely az Oratio de hominis dignitate című művéből származik. A kódex ismeretlen scriptora – nevét kivakarták – más kolostori kéziratban nem található korai humanista kapitálissal kezdte az általa írt szakaszt. Műveltségét ezek alapján humanistának gondolnánk, de forrása nem Pico della Mirandola. A humanista kifejezését a Gymnasium Romanum tanévnyitóján idézte a rektor, Iulius Simon Siculus. Az eseményen egy olyan magyar diák is részt vett, akit a magyar premontreiek rendi elöljárója küldött Rómába jogi tanulmányokat folytatni. A magyar diák, Bessei Farkas Ignác volt, aki Fegyverneki Ferenc sági prépostnak ajánlva kiadta az ünnepi beszédet: Oratio de inventione artium liberalium Romae in die Sancti Lucae in templo divi Eustachii habita per Siculum (Romae, 1516), amely így a rendi elöljáró környezetében is terjedt. Bessei Farkas Ignác királyi jegyző lett, a várakozásokkal ellentétben okleveleinek írása nem egyezik a Pozsonyi Kódex dedikációjának ductusával, más volt a scriptor.