A Polgári Törvénykönyv emberképe

  • Csehi Zoltán Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Kulcsszavak: családi viszonyok, öröklési jog, vagyonjog, házasság, emberkép, Ptk.

Absztrakt

A tanulmány az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésének tizedik évfordulója alkalmából a tartott kari ünnepség előadásán alapul, a Törvénykönyv egy teljesen új, antropológiai elemzését kísérli meg. Azt kívánja bemutatni, hogy a Ptk. szabályai milyen embert mutatnak, s ennek alapjául a családjog és öröklési jog szabályozásának kapcsolataiból indul ki. A Ptk.-ban jellemzően a vagyonjog dominál, ezt erősítette a társasági jog beépítése a Kódexbe, de ezt a vagyonjogot az előzőek tükrében kell értelmezni. Ehhez járul még, hogy a Ptk. új felelősségi rendszert hozott létre a szerződésszegéssel és a szerződésen kívüli károkozás módosított szabályozásával. Ezt az új felelősségi felfogást mutatja az elvárhatóság általános mércéjének a Kódex elején való elhelyezése is.

Hivatkozások

A Katolikus Egyház Katekizmusa. 4. kiad. Budapest, Szent István Társulat, 2020. 1735. pont.
Asztalos, László: Polgári jogi alaptan. Budapest, Akadémia, 1987. 222.
Benke, József: Ajándékozási szerződés. In: Csehi Zoltán (szerk.): Az új Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, Menedzser Praxis, 2014. 803.
Benke, József: Bevezetés a magyar magánjog általános elveibe. Budapest, HVG-ORAC, 2019. 132.
Csehi, Zoltán: Az új Polgári Törvénykönyv családképe. In: Görög Márta – Hegedűs Andrea (szerk.): Lege duce, comite familia: Ünnepi tanulmányok Tóthné Fábián Eszter tiszteletére, jogászi pályafutásának 60. évfordulójára. Szeged, Iurisperitus Bt., 2017. 65–72.
Csehi, Zoltán: Javaslat az egyesület és az alapítvány szabályozására az új magyar Polgári Törvénykönyvben (Törvényszöveg-tervezet és indokolás). In: Csehi Zoltán: Diké kísértése. Budapest, Gondolat, 2005. 470–521.
Csehi, Zoltán: Meghiúsult kísérlet az egyesület szabályainak megszüntetésére a magyar polgári jogban. Iustum Aequm Salutare, 2010/2. 13–23.
Csehi, Zoltán: Tízéves a Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Polgári Jog, 2018/5.
Harmathy, Attila: A polgári jogi kodifikációról. In Mádl Ferenc – Vékás Lajos (szerk.): Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára. Budapest, ELTE, 1994. 105–116.
Lábady Tamás: Bevezetés. In: Barzó Tamás – Lábady Tamás – Navratyil Zoltán – Csehi Zoltán – Kenderes Andrea: Családjog a 2013. évi V. törvény alapján. Budapest, Menedzser Praxis, 2014. 3.
Lábady, Tamás: A deliktuális felelősség fontosabb változásai az új Ptk.-ban. In: Lábady (2018) i. m. 342.
Lábady, Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 1998. 142–143.;
Lábady, Tamás: Az emberi személy az új Polgári törvénykönyvben. In: Lábady Tamás: Megtartott szó. Budapest, Wolters Kluwer, 2008. 23.
Lábady, Tamás: Keresztény értékrend és jogrend. In: Lábady (2018) i. m. 133.
Mádl Ferenc: Magyarország első Polgári Törvénykönyve – az 1959. évi IV. törvény – a polgári jogi kodifikáció történetének tükrében (1960), új kiadása: Budapest, Mádl Ferenc Intézet, 2022. 132.
Miskolczi Bodnár, Péter: A jóhiszeműség és tisztesség elve. In Miskolczi Bodnár Péter: Sokszínű magánjog. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, 2023. 28.
Nizsalovszky, Endre: A polgári jog kodifikációja (1958). In: Nizsalovszky Endre: Tanulmányok a jogról. Budapest, Akadémia, 1984. 103–116
Szászy, István: A magyar magánjog általános része különös tekintettel a külföldi magánjogi rendszerekre. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1947. 85–110.
Szeibert, Orsolya: A rokoni kapcsolat. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Budapest, Wolters Kluwer, 2018. 773.
Székely, László: Az ember mint jogalany a Ptk. Második Könyvében. Budapest, ELTE Eötvös, 2021. 9.
Szent II. János Pál pápa: Levél a családokhoz 1994-ben, a Család Évében. In: Uő: Üzenet családoknak. Budapest, Szent István Társulat, 2011. 10.
Vékás, Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. Budapest, HVG-ORAC, 2001.
Vékás, Lajos: Bevezetés. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Budapest, Wolters Kluwer, 2018. 30.
Veress, Emőd: Megjegyzések az 1959. évi IV. törvény keletkezéstörténetéhez: ideológiai környezet és valóság. In: Mádl Ferenc: Magyarország első Polgári Törvénykönyve – az 1959. évi IV. törvény – a polgári jogi kodifikáció történetének tükrében. (1960), új kiadása Budapest, Mádl Ferenc Intézet, 2022. 22–23.
Weis Emília: Családjogi alapismeretek. Budapest, Rejtjel, 2004. 9.
Weizsäcker, Carl Friedrich von: Hová vezet bennünket a tudomány? (1950) In: Carl Friedrich von Weizsäcker: Válogatott tanulmányok. Budapest Gondolat, 1980. 362–380.
Megjelent
2025-04-04