Az Európai Bizottság állami támogatások jogán alapuló vizsgálatainak értékelése a legfrissebb uniós bírósági ítéletek tükrében

  • Wágner Tamás Zoltán Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért
Kulcsszavak: uniós jogalkotás, tagállami ellenállás, szelektív előny, referenciarendszer, szokásos piaci ár elve

Absztrakt

A Bizottság 2013-2014-ben némiképp váratlan, ténylegesen jól megtervezett cselekvéssorozat részeként az állami támogatások jogára támaszkodva számos vizsgálatot indított meg a tagállamok (azon belül is főként a Benelux államok és Írország) által a multinacionális vállalatoknak kibocsátott feltételes adómegállapításokra fókuszálva. A vizsgálatokat nemcsak a tagállamok és a multinacionális vállalatok, hanem a szakértők is kritizálták. Utóbbiak, habár kedvezően fogadták a bizottsági vizsgálatokat, rámutattak arra, hogy a Bizottság az állami támogatások jogát felhasználva lényegében véve meg kívánja kerülni a tagállami vétót a közvetlen adózás területén. Különösen a széles referenciarendszert és a bizottsági szokásos piaci ár alkalmazását kritizálták. Jelen tanulmányban ezeket a leginkább vitatott pontokat vizsgáljuk meg részletesen. Összességében véve látni fogjuk, hogy míg a Törvényszék – megkötésekkel – elfogadta a bizottsági érvelést, addig a Bíróság a Fiat ügyben ezzel szemben olyan ítéletet hozott, amely a tagállamok közvetlen adózás területén meglévő autonómiájának megerősítésén túl kétségessé teszi a jelenlegi bizottsági irányvonal tarthatóságát is. Jelen tanulmány éppen ezért részletesen is foglalkozunk ezzel az ítélettel, melynek során választ keresünk arra a kérdésre, hogy vajon létezik-e alternatív út a Bizottság számára vagy vissza kell térnie a jogalkotás útján való fellépéshez.

Hivatkozások

Allevato, Giulio: Judicial Review of the State Aid Decisions on Advance Tax Rulings: A Last Resort to Safeguard the Rule of Law. European Taxation, Vol. 62., No. 2. (2022) https://doi.org/10.59403/238pb0p

Arena, Amadeo: State Aids and Tax Rulings: An assessment of the Commission’s recent decisional practice. Market and Competition Law Review, Vol. 1., No. 1. (2017) https://doi.org/10.7559/mclawreview.2017.308

Békés, Balázs: Közvetlen adózás az Európai Unióban – A tagállami jogok harmonizációja és versenye. Budapest, Wolters Kluwer, 2019. https://doi.org/10.55413/9789632959320

Bordács, Bálint: A digitális szolgáltatási adó állami támogatás jellegének kérdése. Versenytükör, XV. évf., 2019/2.

Cantley, Beckett – Dietrich, Geoffrey: Apple v. European Commission: Losing the War on Corporate International Transfer Pricing. Loyola of Los Angeles International and Comparative Law Review, Vol. 45., No. 1. (2022)

Chamberlain, David G.: Apple, State Aid, and Arm’s Length: EU General Court’s Failure of Imagination. Tax Notes Federal, Vol. 168. (August 31, 2020)

Chelyadina, Inga: Harmonization of Corporate Tax Base in the EU: An Idea Whose Time Has Come? Bruges Political Research Papers, Vol. 76. (2019)

Crepin, Hélène: Tax controversy evolution continues apace in Luxembourg. EY Luxembourg International Tax Services Partner, 25 May 2022. https://www.ey.com/en_lu/tax/tax-controversy-evolution-continues-apace-in-luxembourg

Czakó, Dezső: Az Európai Unió adóharmonizációs folyamatának legfontosabb eredményei és néhány aktuális fejleménye. EU Working Papers, Vol. 3. (2011)

Czoboly, Gergely - Erdős, Éva: Adózási és adótervezési ismeretek. Budapest, HVG-ORAC, 2021.

Császárné Balogh, Dóra: A menedzsmentdíj és a transzferár. Jogászvilág Online, 2019. február 21. https://jogaszvilag.hu/jogtar-info/csaszarne-dr-balogh-dora-a-menedzsmentdij-es-a-transzferar/

Erdős, Éva: A digitális gazdaság és kereskedelem árnyoldala: a digitális adóelkerülés nemzetközi tendenciái. Miskolci Jogi Szemle, 2019/2. különszám, 1. kötet

Finley, Ryan: Fiat and the Rejection of External Transfer Pricing Parameters. Tax Notes International, Vol. 108. (Dec 12, 2022)

Finley, Ryan: The Fiat State Aid Judgment: Clarity or More Confusion? Tax Notes International, Vol. 108. (Dec 5, 2022)

Fort, Edouard: EU State Aid and Tax: An Evolutionary Approach. European Taxation, Vol. 57., No. 9. (2017) https://doi.org/10.59403/386n1ka

González, Saturnina Moreno: State aid, tax competition and BEPS: comments on the European Commission’s decisions on transfer pricing rulings. University of Leicester School of Law Research Paper, No. 17/00. 2017. https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=2947870

Taferner, Anja-Kuipers, Jurjan Wouda: Tax Rulings: In Line with OECD Transfer Pricing Guidelines, but Contrary to EU State Aid Rules? European Taxation, Vol. 56., No. 4. (2016) https://doi.org/10.59403/1tn5qtq

Gormsen, Liza Lovdahl: EU State Aid Law and Transfer Pricing: A Critical Introduction to a New Saga. Journal of European Competition Law & Practice, Vol. 7., No. 6. (2016) https://doi.org/10.1093/jeclap/lpw040

Gormsen, Lisa Lovdahl – Mifsud-Bonnici, Clement: Legitimate Expectation of Consistent Interpretation of EU State Aid Law: Recovery in State Aid Cases Involving Advanced Pricing Agreements on Tax. Journal of European Competition Law & Practice, Vol. 8., No. 6. (2017) https://doi.org/10.1093/jeclap/lpx028

Gottlieb, Cleary: Three Years of EU State Aid Review of Tax Rulings: Taking Stock. Alert Memorandum, July 29, 2016. https://www.clearygottlieb.com/~/media/organize-archive/cgsh/files/publication-pdfs/alert-memos/three-years-of-eu-state-aid-review-of-tax-rulings-taking-stock.pdf

Goulder, Robert: CJEU to the Rescue: As Goes Fiat, So Goes Apple. Tax Notes, December 2 2022. https://www.taxnotes.com/featured-analysis/cjeu-rescue-goes-fiat-so-goes-apple/2022/12/02/7ff5w

Gunn, Anna – Luts, Joris: Tax Rulings, APAs and State Aid: Legal Issues. EC Tax Review, Vol. 24., No. 2. (2015) https://doi.org/10.54648/ECTA2015012

Jaakkola, Jussi: A Democratic Dilemma of European Power to Tax: Reconstructing the Symbiosis Between Taxation and Democracy Beyond the State? German Law Journal, Vol. 20., No. 5. (2019) https://doi.org/10.1017/glj.2019.55

Klethi, Pierre-Antoine – Adriaansen, Peter: The Fiat EU state aid case: swansong or phoenix reborn? Tax Journal, December 9, 2022.

Kociubiński, Jakub: Selectivity criterion in state aid control. Wroclaw Review of Law, Administration & Economics, Vol. 2., No. 1. (2012) https://doi.org/10.2478/wrlae-2013-0016

Kyriazis, Dimitrios A.: From soft law to soft law through hard law: the Commission's approach to the state aid assessment of tax rulings. European State Aid Law Quarterly, Vol. 15., No. 3 (2016) https://doi.org/10.21552/estal/2016/3/10

Lazarov, Ivan - Buriak, Svitlana: Is Fiat’s Tank Half-Full or Half Empty? The General Court’s Decision in Luxembourg v. Commission (T-755/15). International Transfer Pricing Journal, Vol. 27., No. 1. (2020) https://doi.org/10.59403/7fwff8

Luja, Raymond H.C.: Do State Aid Rules Still Allow European Union Member States to Claim Fiscal Sovereignty? EC Tax Review, Vol. 25., No. 5-6. (2016) https://doi.org/10.54648/ECTA2016031

Mason, Ruth: Ding-Dong! The EU Arm’s-Length Standard Is Dead. Tax Notes International, Vol. 108. (Dec 5, 2022)

Mason, Ruth: State Aid Enforcement After Amazon. Tax Notes International, Vol. 102. (May 31, 2021) https://doi.org/10.2139/ssrn.3857806

Miladinovic, Alexandra: Selectivity and the Arm’s Length Principle in EU State Aid Law. (European and International Tax Law and Policy Series) Amsterdam, IBFD, 2022. https://doi.org/10.59403/hme6dq

Miladinovic, Alexandra-Petruzzi, Raffaele: The recent decisions of the European Commission on fiscal state aid: an analysis from a transfer pricing perspective. International Transfer Pricing Journal, Vol. 26., No. 4. (2019) https://doi.org/10.59403/se4qbh

Monsenego, Jérôme: The Engie case: some open questions on the EU State aid rules and the prevention of tax avoidance. Kluwer Competition Law Blog, September 10, 2018. http://competitionlawblog.kluwercompetitionlaw.com/2018/09/10/engie-case-open-questions-eu-state-aid-rules-prevention-tax-avoidance/

Mooij, Ruud De – Prihardini, Dinar – Pflugbeil, Antje – Stavrev, Emil: International Taxation and Luxembourg’s Economy. IMF Working Paper, WP/20/264. https://doi.org/10.5089/9781513560922.001

Morawski, Wojciech: Will the European Union put an end to the “golden age” of tax ruling? Acta Universitatis Carolinae – Iuridica, Vol. 66., No. 3. (2020) https://doi.org/10.14712/23366478.2020.25

Nicolaides, Phedon: State Aid Rules and Tax Rulings. European State Aid Law Quarterly, Vol. 15., No. 3. (2016) https://doi.org/10.21552/estal/2016/3/9

O'Carroll, Lisa – Partington, Richard: What does the Irish tax deal mean for multinationals? The Guardian, 7 Oct 2021. https://www.theguardian.com/world/2021/oct/07/why-is-ireland-key-to-taxing-multinationals

Özkardeş, Nihal: Multinational enterprises and selectivity criterion in state aid cases. Dokuz Eylul University Law Review, Vol. 23., No. 1. (2021) https://doi.org/10.33717/deuhfd.899950

Parada, Leopoldo: Between Apples and Oranges: The EU General Court’s Decision in the ‘Apple Case’. EC Tax Review, Vol. 30., No. 2. (2021) https://doi.org/10.54648/ECTA2021007

Pelekis, Dionysios: The Burden and Standard of Proof in the Tax Ruling Cases: A Practical Limit to the EU’s Arm’s Length Principle? Journal of European Competition Law & Practice, Vol. 12., No. 9. (2021) https://doi.org/10.1093/jeclap/lpab038

Peters, Cees: Critical Analysis of the General Court’s ‘EU Arm’s Length Tool’: Beware of the Reflexivity of Transfer Pricing Law! EC Tax Review, Vol. 31., No. 1. (2022) https://doi.org/10.54648/ECTA2022004

Peters, Cees: The Starbucks decision of the General Court (Cases T-760/15 and T-636/16): Stepping stone towards a sustainable solution? In: Michael Lang – Pasquale Pistone – Alexander Rust – Josef Schuch – Claus Staringer – Alfred Storck (eds.): CJEU – Recent Developments in Direct Taxation 2019. (Series on International Tax Law, Volume 119) Vienna, Linde, 2020.

Safonova, Margarita F. – Reznichenko, Dmitry S. – Melnichuk, Marina V. – Karaev, Alan K. – Litvinova, Svetlana F.: Taxes Harmonization Features in the European Union Countries. International Journal of Economics and Financial Issues, Vol. 6., No. 8. (2016)

Staviczky, Péter: Adózás és állami támogatások – az indokolt szelektivitás. Számvitel – Adó – Könyvvizsgálat, 2010/3.

Staviczky Péter: Szelektivitás az állami támogatásokra vonatkozó uniós joggyakorlatban, Számvitel – Adó – Könyvvizsgálat, 2010/1.

Szudoczky, Rita: Double Taxation Relief, Transfer Pricing Adjustments and State Aid Law: Comments. In: Isabelle Richelle – Wolfgang Schön – Edoardo Traversa (eds.): State Aid Law and Business Taxation. (MPI Studies in Tax Law and Public Finance, vol. 6) Berlin–Heidelberg, Springer, 2016. https://doi.org/10.1007/978-3-662-53055-9_9

The European Commission’s recent state aid investigations of transfer pricing rulings. U.S. Department of the Treasury, White Paper, 2016. https://home.treasury.gov/system/files/131/WhitePaper-EU-State-Aid-8-24-2016.pdf

Verhagen, Han: State Aid and Tax Rulings – An Assessment of the Selectivity Criterion of Article 107(1) of the TFEU in Relation to Recent Commission Transfer Pricing Decisions. European Taxation, Vol. 57., No. 7. (2017) ttps://doi.org/10.59403/3brh1ye

Verschuur, Steven – Stroungi, Melina: State Aid and Tax Rulings - the Commission's Approach to Virtual Payments. European State Aid Law Quarterly, Vol. 16., No. 4. (2017) https://doi.org/10.21552/estal/2017/4/9

Wágner, Tamás Zoltán: A lengyel kiskereskedelmi adó és a progresszív adózás jövője. Iustum Aequum Salutare, 2020/3.

Megjelent
2024-12-16
Folyóirat szám
Rovat
Dissertationes