50+ év vízgazdálkodása és vízgarázdálkodása, nemzetközi nagy folyók példáin

Bogárdi János – a Magyar Hidrológiai Társaság külföldi tiszteleti tagja – székfoglaló előadásának összegzése

Absztrakt

A jelen közlemény Bogárdi János a Magyar Hidrológiai Társaság külföldi tiszteleti tagjává avatása alkalmából tartott székfoglaló előadásának írásos, szerkesztett változata. A tanulmány áttekinti azokat a legégetőbb – társadalmi és vízügyi – kihívásokat, amelyekkel az emberiség jelenleg szembesül. Ebből a perspektívából és az állandóan változó társadalmi igényeket és értékrendszereket figyelembe véve hét nagy, határokon átnyúló vízgyűjtő területről (Rajna, Duna, Volga, Aral-tó, Mekong, Nílus és Zambézi) származó példák kerülnek bemutatásra, elemezve történelmi vízgazdálkodásukat és a vízgarázdálkodási eseteket. A továbbiakban a jelenlegi fejlődés és környezeti változások irányával összefüggő veszélyek és lehetőségek kerülnek áttekintésre. Végül a tanulmány a Globális Vízrendszer Projekt Globális Vízgyűjtő Kezdeményezése által végzett kérdőíves vizsgálatokat foglalja össze, amelyek rávilágítanak a nemzetközi diskurzus és a gyakorlati vízgazdálkodás valósága közötti eltérésekre a nagy vízgyűjtők menedzsmentjében felhasznált módszerek és fontosnak ítélt kérdések esetében. Néhány következtetés illetve a nemzetközi diskurzus és a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás jövője közötti eltérések orvoslásával kapcsolatos ajánlás zárja a közleményt.

Információk a szerzőről

Bogárdi János, Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK), Chernel utca 14, Köszeg, 9730

BOGÁRDI JÁNOS 1969-ben szerzett építőmérnöki és 2019-ben arany diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1971-ben a Padovai Egyetemen (Olaszország) nyert posztgraduális diplomát hidrológiából. Mérnökdoktori képesítését (Dr.-Ing.) a németországi Karlsruhei Egyetemen szerezte 1979-ben. Asszisztensként dolgozott a BME Vízgazdálkodási Tanszékén (1969-1971) majd a Karlsruhei Egyetemen (1974-1979), ahol 1980-1983 között szenior kutató is volt. Több éven át működött konzultánsként Németországban és Afrikában (1971-1973 és 1983-1985 között). 1985 és 1988 között az Asian Institute of Technology (AIT, Thaiföld) docense (associate professzor). 1989 és 1995 között a Wageningen-i Mezőgazdasági Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. 1995-töl 2003-ig az UNESCO főmunkatársa és a Fenntartható Vízgazdálkodás Szekció vezetője Párizsban. 2003 és 2009 között az ENSZ Egyetemének bonni Környezet és Emberi Biztonság (UNU-EHS) intézetének alapító igazgatója. 2007-2009 között az UNU európai vicerektora. 2009-től 2012-ig a Bonni Egyetem Fejlesztéskutatási Központján (ZEF) belül működő nemzetközi Global Water System Project (GWSP) végrehajtó igazgatója. 2004-től a Bonni Egyetem Mezőgazdasági Karának kooptált professzora. 2012 óta a ZEF kiemelt munkatársa. 2016-tól az AIT megkülönböztetett vendég professzora. 2017 óta a kőszegi Felsőfokú Tanulmányok Intézetének tudományos tanácsadója, 2022-től a mexikói Universidad Autonóma del Estado de Hidalgo (UAEH) tiszteletbeli vendég professzora. Több mint 200 tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Több, főleg közép európai egyetem kitüntetettje. A Varsói Mezőgazdasági Egyetem (1996), a BME (1997) és a Nizsnij Novgorodi Állami Építészeti és Építőmérnöki Egyetem tiszteletbeli doktora (Dr.h.c.). 2008-ban a Cannes-i nemzetközi Vízdíj (Grand Prix des Lumières de l’Eau) kitüntetettje. 2022-ig az MHT Hidrológiai Közlöny szerkesztőbizottsági tagja. 2017 óta a MHT külföldi tiszteleti tagja

Hivatkozások

Andrianov, B.V. (2016). Ancient irrigation systems of the Aral Sea Area: The History, Origin, and Development of Irrigated Agriculture (oroszból fordítva), in Mantellini, S., Lamberg-Karlovsky, C.C., Tosi, M. editors: American School of Prehistoric Research Monograph Series, Oxbow Books, Oxford, Philadelphia

Bhaduri, A., Bogardi, J., Siddiqi, A., Voigt, H., Vörösmarty, C., Pahl-Wostl, C., Bunn, S., Shrivastava, P., Lawford, R., Foster, S., Renaud, F., Kremer, H., Bruns, A., Rodriguez Osuna, V. (2016). Achieving Sustainable Development Goals from a Water Perspective. Frontiers in Environmental Science, Section Freshwater Science. doi:10.3389/fenvs.2016.00064

BMBF – FONA (2010). Bundesministerium für Bildung und Forschung - Forum Nachhaltigkeit

http://ressourcewasser.fona.de/reports/bmbf/annual/2010/nb/German/405040/-2_5_04-wassermanagement-an-der-wolga-eine-zukunft-fuer-europas-laengsten-fluss.html

Bogardi, J.J. (1990). Op weg naar integraal waterbeheer (Towards integrated water resources management). Inaugural address Wageningen Agricultural University, The Netherlands. p. 37.

Bogardi, J. (2010). From Questions to More Questions. From the 2nd GCI Workshop to the GCI Conference. In: Background Paper to the GCI Conference 2010 Bonn: The Global Dimensions of Change in River Basins: Threats, Linkages and Adaptation. Supplement to Newsletter no. 9 of the Global Water System Project. pp. 6-8.

Bogardi, J.J. (2013). Globale Wandel und deren Konsequenzen für die Wasserwirtschaft – Hinweise aus dem Global Water System Project (GWSP) in Proceedings Österreichischer Wasser- und Abfallwirtschaftsverband (ÖWAV) Seminar am 13 März 2013 Wien, Wasser, Energie und Klimawandel: Herausforderungen, Rahmenbe-dingungen und Chancen für die Wasserwirtschaft.

Bogardi, J J. (2021). Water and the SDGs: Has science still to play a role? Thoughts and concerns by a water scientist. Available on line at: https://www.springernature.com/gp/researchers/sdg-programme/sdg6/janos-bogardi

Bogárdi J (2022). Vízből vagyok vízzé leszek. Miért forog a víz körforgása körül a világ? OVF Vízügyi Tudományos Tanács Jövőépítés a vízgazdálkodásban sorozat 6. kötete. Typotex, Budapest p. 432.

Bogardi, J., Leentvaar, J., Nachtnebel, H.-P. editors (2012). River Basins and Change, Global Water System Project and UNESCO IHE, e-book, www.gwsp.org, p. 206. https://www.pseau.org/outils/ouvrages/gwsp_ihe_river_basins_and_change_2012.pdf

Bogardi, J., Fekete, B., Vörösmarty, C. (2013). Planetary boundaries revisited: a view through the ‘water lens. Elsevier, Current Opinion Environmental Sustainability 2013 5. pp. 581-589. doi:10.1016/j.cosust.2013.10.006

Bogardi, J., Szöllősi-Nagy, A. (2021). A vízhez kapcsolódó kihívások: túl sok, túl kevés, túl szennyezett. (Water-related challenges: too much, too little, too polluted) pp. 29-63. in Kerekes S., Tardy, J. (Eds): Van jövőnk! Fiataloknak a fenntartható fejlődésről. (We have future! About sustainable development to the young). Magyar Természettudományi Társulat, p. 281.

Bogardi, J.J., Gupta, J., Nandalal, K.D.W., Salamé, L., van Nooijen, R.R.P., Kumar, N., Tingsanchali, T., Bhaduri, A., Kolechkina, A.G. (Eds.) (2021). Handbook of Water Resources Management: Discourses, Concepts and Examples. Springer, Cham, Switzerland, p. 810. doi:10.1007/978-3-030-60147-8

Borchardt, D., Bogardi, J., Ibisch, R. editors (2016). Integrated Water Resources Management: Concept, Research, and Implementation. Springer International Publishing, Cham, Switzerland p. 781. doi:10.1007/978-3-319-25071-7

Brookings Institute (2020). https://www.brookings.edu/blog/africa-in-focus/2020/08/05/the-controversy-over-the-grand-ethiopian-renaissance-dam/

Dai, A., Trenberth, K.E. (2002). Estimates of Freshwater Discharge from Continents: Latitudinal and Sea-sonal Variations. Journal of Hydrometeorology 3, p. 28. doi:10.1175/1525-7541(2002)003<0660:EOFDFC>2.0.CO;2

Egypt & Africa - Egyptian-Sudanese cooperation on Nile waters (sis.gov.eg) (https://treaties.un.org/doc/Publication/UNTS/Volume%20453/volume-453-I-6519-English.pdf)

Falkenmark, M., Rockström, J. (2006). The new blue and green water paradigm: Breaking new ground for water resources planning and management. J. Water Resour. Plan. Manag. pp. 129-132. doi:10.1061/(ASCE)0733-9496(2006)132:3(129)

FAO (1997). Irrigation Potential in Africa – A Basin Approach. FAO Land and Water Bulletin No. 4. Rome.

FAO (2023). Aquastat FAO’s Global Information System on water and Agriculture. https://www.fao.org/aquastat/en/

GWSP (2010a). GWSP-GCI Workshop 17-20 February 2010 Bonn, Germany. water-future.org/gwsp-archive-gciworkshop 2010/

GWSP (2010b). The Global Dimensions of Change in River Basins: Threats, Linkages and Adaptation. Pro-ceedings of the Conference held in Bonn, 6-8 December 2010, p. 186.

GWSP (2012). GWSP-GCI Workshop 1-4 May 2012, Winnipeg, Canada. Water-future.org/gwsp-archive-workshop2012-gci/

Hoff, H. (2011). Understanding the Nexus. Background Paper for the Bonn2011 Conference: The Water, Energy and Food Security Nexus. Stockholm Environment Institute, Stockholm

Ibisch, R., Bogardi, J., Borchard, D. (2016). Integrated Water Resources Management: Concept, Research, and Implementation (Chapter 1 [Editorial] in the book edited by Borchardt, Bogardi and Ibisch) Springer Inter-national Publishing, Cham, Switzerland, pp. 3-34. doi:10.1007/978-3-319-25071-7_1

Karthe, D., Bogardi, J.J., Borchardt, D. (2021). Water Resources Management: Integrated and Adaptive Decision-Making pp. 365-381. Chapter 12 in Bogardi, J.J., Gupta, J., Nandalal, K.D.W., Salamé, L., van Nooijen, R.R.P., Kumar, N., Tingsanchali, T., Bhaduri, A., Kolechkina, A.G. (Eds.) 2021: Handbook of Water Resources Management: Discourses, Concepts and Examples. Springer, Cham, Switzerland, p. 810. doi:10.1007/978-3-030-60147-8

Lawford, R., Bogardi, J., Marx, S., Jain, S., Pahl-Wostl, C., Knüppe, K., Ringler, C., Lansigan, F., Meza, F. (2013). Basin perspectives on the Water-Energy-Food Security Nexus. Elsevier, Current Opinion in Environmen-tal Sustainability 2013 5. pp. 607-616. doi:10.1016/j.cosust.2013.11.005

Le Huy, B., Le, H., Xuan, H.N. (2022). The Harmful Effect of the Hydro-Electric Dams Upstream of the Me-kong River: Effect on the Ecosystems and Livelihoods of People in Mekong Delta, Vietnam. Water Conserv. Sci. Eng. 7, pp. 1-20. doi:10.1007/s41101-021-00112-1

Leibniz Institut für Länderkunde (2023).Nationalatlas.de Archiv

Leentvaar, J. (2012). Contribution to the Dialogue between scientists and river basin managers: Documentation of a panel discussion at the GWSP GCI Conference in Bonn pp. 137-143 in Bogardi J., Leentvaar J., Nachtnebel H.-P. editors 2012: River Basins and Change, Global Water System Project and UNESCO IHE, e-book, www.gwsp.org. p. 206. https://www.pseau.org/outils/ouvrages/gwsp_ihe_river_basins_and_change_2012.pdf

Magadza, C.H.D. (2006). Kariba Reservoir: Experience and Lessons Learned Wiley Journal Lakes and Res-ervoirs, 11(4). doi:10.1111/j.1440-1770.2006.00308.x

Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézete (1938). A Kárpátmedence vízborította és árvízjárta területei az ármentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt (térkép)

Mauser, W., Prasch, M. editors (2016). Regional Assessment of Global Change Impacts. The Project GLOWA-Danube. Springer International Publishing, p. 670. doi:10.1007/978-3-319-16751-0

Motlagh, M. (2017). Prospects of Cooperation in Eastern Nile Basin: Case of Experimental Game Applica-tion. PhD dissertation, Landwirtschaaftliche Fakultät der Rheinischen Friedrich-Wilhelms Universität Bonn doi:10.5027/jnrd.v7i0.09

Mettlach, M., Bhaduri, A., Bogardi, J.J., Ribbe, L. (2017). The Role of Trust Building in Fostering Coopera-tion in the Eastern Nile Basin: A Case of Experimental Game application. Journal of Natural Resources and Development ISSN 0719-2452 Vol. 7, pp. 73-83. doi:10.5027/j.nrd.v7i0.09

NEPAD (2013a). Country Water Resource Profile Mozambique, p. 49.

NEPAD (2013b). Country Water Resource Profile Zambia, p. 24.

Renaud, F., Bogardi, J.J., Dun, O., Warner, K. (2007). Control, adapt or flee: How to face environmental mi-gration? InterSecTions, No. 5. United Nations University, Institute for Environment and Human Security. p. 44.

Renaud, F.G., Dun, O., Warner, K., Bogardi, J. (2011). A decision framework for environmentally induced migration. International Migration 49(S1), pp. 5-29. doi:10.1111/j.1468-2435.2010.00678.x

Rockström, J., Steffen, W., Noone, K., Persson, A., Chapin, F. S. I., Lambin, E. F., Lenton, T. M., Scheffer, M., Folke, C., Schellnhuber, H. J., Nykvist, B., Wit, C. A. D., Hughes, T., Leeuw, S. V. D., Rodhe, H., Sörlin, S., Snyder, P. K., Costanza, R., Svedin, U., Falkenmark, M., Karlberg, L., Corell, R. W., Fabry, V. J., Hansen, J., Walker, B., Liverman, D., Richardson, K., Crutzen, P. J., Foley, J. A. (2009). Planetary Boundaries: Exploring the Safe Oper-ating Space for Humanity. Ecol. Soc. 14. doi:10.5751/ES-03180-140232

Rost, S., Gerten, D., Bondeau, A., Lucht, W., Rohwer, J., Schaphoff, S. (2008). Agricultural green and blue wa-ter consumption and its influence on the global water system. Water Resources Research, Vol. 44 W09405, doi:10.1029/2007WR 006331. doi:10.1029/2007WR006331

SADC (2012). Regional Infrastructure Development Master Plan Water Sector Plan, p. 72.

Schulze, R. (2010). Participant Responses and Perceptions: A Summary and Perspective. In: Background Paper to the GCI Conference 2010 Bonn: The Global Dimensions of Change in River Basins: Threats, Linkages and Adaptation. pp. 1-6. Supplement to Newsletter no. 9 of the Global Water System Project

Sikora, R.A., Terry, E.R., Vlek, P.L.G., Chitja, J. (Editors) (2019). Transforming Agriculture in Southern Afri-ca: Constraints, Technologies, Policies and Processes (Earthscan Food and Agriculture) pp. 36-44. Routledge, Taylor-Francis Group, p. 346. doi:10.4324/9780429401701

Trenberth, K. E., Smith, L., Qian, T., Dai, A., Fasullo, J. (2007). Estimates of the Global Water Budget and Its Annual Cycle Using Observational and Model Data. J. Hydrometeorol. 8, pp. 758-769. doi:10.1175/JHM600.

Tischbein, B., Bekchanov, M., Lamers, J.P.A., Kumar, N., Schwärzel, K., Zhang, L., Avellán, T., Awan, U.K., Akhtar, F., Bhaduri, A., Bogardi, J.J., Wang, Y., Yu, P., Bui, A., Nevado Amell, M., Tesch, L., La Barca Pedrosa, L., Mariano, R., Balachandran, S., Brüggermann, K. (2021). Examples of Water and Land Use Management pp. 565–617. Chapter 19 in Bogardi, J.J., Gupta, J., Nandalal, K.D.W., Salamé, L., van Nooijen, R.R.P., Kumar, N., Tingsanchali, T., Bhaduri, A., Kolechkina, A.G. (Eds.) (2021). Handbook of Water Resources Management: Discourses, Concepts and Examples. Springer, Cham, Switzerland, p. 810. doi:10.1007/978-3-030-60147-8_19

UNESCO (2000). Water-related vision for the Aral Sea Basin for the year 2025. p. 237. English and Russian https://unesdoc.unesco.org/ark:/48223/pf0000126259?1=null&queryId=1a7dc4bc-c54b-4b68-a86d-57b0fb0a5c3e

UNESCO (2004). The Volga vision: UNESCO’s interdisciplinary initiative for the sustainable development of the Volga-Caspian Basin p. 144. English and Russian. https://unesdoc.unesco.org/search/8244cb88-e663-422e-a2eb-e1691754c03e.

United Nations (2015). Transforming our world: the 2030 Agenda for Sustainable Development. www.undocs.org/A/RES/70/1

UN Water (2018) SDG 6 Synthesis Report 2018 on Water and Sanitation https://www.unwater.org/publications/highlights-sdg-6-synthesis-report-2018-on-water-and-sanitation-2/

Vlek, P.L.G., Tamene, L., Bogardi, J. (2019). Land rich but water poor: the prospects for agricultural intensifi-cation in Southern Africa. In Sikora, R.A., Terry, E.R., Vlek, P.L.G., Chitja, J. (Editors) 2019: Transforming Agri-culture in Southern Africa: Constraints, Technologies, Policies and Processes (Earthscan Food and Agriculture) pp. 36-44. Routledge, Taylor-Francis Group, p. 346. doi:10.4324/9780429401701

Wasserstraßen- und Schifffahrtverwaltung des Bundes (2023). (https://www.wsa-oberrhein.wsv.de/Webs/WSA/Oberrhein/DE/1_Wasserstrasse/Bauwerke-und-Unterhaltung/Geschiebezugabe/std_node.html)

Wikipédia (2023a). https://en.wikipedia.org/wiki/Aydar_Lake

Wikipédia (2023b). https://hu.wikipedia.org/wiki/Aral-tó

Wikipédia (2023c). https://hu.wikipedia.org/wiki/Foly%C3%B3k_list%C3%A1ja_v%C3%ADzhozam_szerint

Wikipedia (2023d). https://en.wikipedia.org/wiki/Tonl%C3%A9_Sap

Wikipédia (2023e). https://www.123rf.com/photo_55224015_aerial-view-victoria-falls-zambezi-river-zimbabwe-africa.html

Zsuffa, I., Szöllősi-Nagy, A., Bogárdi, J. (2023). Insula Insolita – Szigetköz és Bős-Nagymaros párhuzamos története. Hidrológiai Közlöny 103. évfolyam, 2. szám. pp. 4-23. doi:10.59258/hk.11537

Megjelent
2023-09-10
Hogyan kell idézni
Bogárdi J. (2023). 50+ év vízgazdálkodása és vízgarázdálkodása, nemzetközi nagy folyók példáin: Bogárdi János – a Magyar Hidrológiai Társaság külföldi tiszteleti tagja – székfoglaló előadásának összegzése. Hidrológiai Közlöny, 103(3), 4-20. https://doi.org/10.59258/hk.12330
Rovat
Tudományos közlemények