A vér nélküli gyõzelem a háborúban és a háborús pusztítás redukálásának lehetõsége
Absztrakt
A háború Clausewitz véleménye szerint: „az erőszak ténye, amelynek alkalmazásában határ nincsen.” Az erőszak következménye a pusztítás, mely akár az érintett ország teljes megsemmisüléséhez vezethet. Sunzi a neves kínai hadtudós így foglalta össze a háború lényegét: „A háború az ország legfontosabb ügye, az élet és a halál alapja, a túlélés, illetve a pusztulás útja.” Az erőszak és pusztítás világában halvány reménysugárként él a vér nélküli győzelem gondolata. Sunzi szerint a legjobb hadvezér „küzdelem nélkül hódoltatja meg az ellenséges sereget”. Ezt erősíti Zrínyi Miklós a Vitéz hadnagy című munkájának 30. aforizmusában: „Minden győzelem jó és nagy, de az mely a mi akaratunk és vérontás nélkül meglehet, legjobb és szebb és dicsőségesebb.” A hadtudósok körében kezdettől jelen van a vér nélküli győzelem és a pusztítás redukálásának gondolata, de a valós példák alapján csak ritka lehetőségként számoltak vele. Liddell Hart a stratégiában látta meg azt az eszközt mely lehetőséget ad az ellenfél gyenge pontjainak felfedésére és céltudatos támadására, melynek eredményeként létrejön a „megingatás, melynek következménye lehet az ellenség összeomlása vagy könnyebb szétzúzása az ütközetben”. A 21. század információs hadviselése a megingatás hatékony eszköze lehet, mellyel elérhetjük a vér nélküli győzelmet.
Hivatkozások
FELHASZNÁLT IRODALOM
Carl von Clausewitz 1917. A háborúról. Ford: Szabó Júlia. Budapest: Zrínyi Kiadó.
Giulio Douhet 1971. A légiuralom. Budapest: Zrínyi Miklós Katonai Akadémia.
A kínai hadtudomány klasszikusai 2018. A kínai hadtudomány klasszikusai.
Ford. P. Szabó Sándor és Tokaji Zsolt. Budapest: Dialog Campus.
Liddell Hart 2002. Stratégia. Ford. Soproni András. Budapest: Európa Könyvkiadó.
Maurikiosz 2022. Sztratégikon. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó.
Rumaan Alam 2021. Távol a világtól. Budapest: Gabo.
Szent Biblia https://szentiras.hu/SZIT (Megynyitva 2024. 10. 20.)
Zrínyi Miklós 2021. Hadtudományi munkái. Budapest: Zrínyi Kiadó.