A kockás papírtól a digitális e-jegyzőkönyvig

A kézírás szakértői vizsgálatának dokumentálása

Kulcsszavak: kézírásszakértés, azonosítás, írássajátosság, elektronikus vizsgálati jegyzőkönyv

Absztrakt

Cél: Az igazságügyi írásszakértők a kézeredet megállapítása érdekében elvégzett vizsgálatról jegyzőkönyvet vezetnek. A tanulmány a magyar írásszakértői jegyzőkönyvek időbeli változásain keresztül kalauzolja el az olvasót a szerző saját fejlesztésű elektronikus jegyzőkönyvéig.
Módszertan: Az írásszakértői e-jegyzőkönyv egy futó projekt keretében jelenleg is fejlesztés alatt álló szoftver, amely felületet biztosít az írásazonosító sajátosságok feltárására, az adatokat pedig későbbi elemzés céljából egy számítógépes adatbázisban gyűjti.
Megállapítások: A tárolt adatok algoritmusokkal feldolgoztathatók, azokból a szakértők számára hasznos matematikai, statisztikai, valószínűségszámítási és számítástudományi eredmények nyerhetők.
Érték: Az e-jegyzőkönyv elsődleges feladata, hogy egyszerűen, hatékonyan tegye lehetővé az írássajátosságok feltárását és rögzítését, másodsorban pedig informálja a vizsgálatot végző szakértőt a kézírásban megnyilvánuló tendenciákról, szokásokról, összefüggésekről az írásszakértői vizsgálatok objektivitásának növelése érdekében.

Hivatkozások

Abuzar Shaikh, M., Duan, T., Chauhan, M. & Srihari, S. (2020). Attention based Writer Independent Handwriting Verification. arXiv e-prints, arXiv-2009. https://doi.org/10.1109/ICFHR2020.2020.00074

Balláné Füszter E., Lakatos J., Nyilasi T., Szakács Z., & Vigh A. (2005). Kriminalisztikai alapismeretek (jegyzet). Rendőrtiszti Főiskola.

Dutta, K., Krishnan, P., Mathew, M., & Jawahar, C. V. (2018). Improving CNN-RNN hybrid networks for handwriting recognition. In 2018 16th international conference on frontiers in handwriting recognition (ICFHR) (pp. 80–85). IEEE. https://doi.org/10.1109/ICFHR-2018.2018.00023

Erdélyi, K. & Molnár, B. (2019). Similarity Measurement of Handwriting by Alignment of Sequences. ADVANCES IN INTELLIGENT SYSTEMS AND COMPUTING. https://doi.org/10.1007/978-3-030-22871-2_31

Fazekas I. (2018). A mesterségesintelligencia-kutatás eredményei a kriminalisztika néhány vonatkozásában. Belügyi Szemle, 66(7-8), 55–65. https://doi.org/10.38146/BSZ.2018.7-8.4

Futó I. (2018). Mesterséges intelligenciaeszközök – logikai következtetésen alapuló szakértő rendszerek–alkalmazása a közigazgatásban, hazai lehetőségek. Vezetéstudomány-Budapest Management Review, 49(7-8), 40–51.

Griechisch, E. (2018). Online signature verification and handwriting classification. Doctoral dissertation. Szegedi Tudományegyetem.

Griechisch, E. & Bencsik, E. (2015, August). Handedness detection of online handwriting based on horizontal strokes. In 2015 13th International Conference on Document Analysis and Recognition (ICDAR) (pp. 1272–1277). IEEE.

Kiss L. (1977). Az igazságügyi kézírásszakértői vizsgálat alapjai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Kovács G. (2021). Forenzikus tudományok ostrom alatt. Belügyi Szemle, 69(10), 1741–1758. https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.10.4

Kővári B. A. (2013). Modellek és algoritmusok a hagyományos aláírások statikus jellemző alapú hitelesítésében. Doktori értekezés. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Kulagin, P. G. (1967). Ekszpertyiza rukopiszniktyeksztov. Moszkva.

National Academies Press (2009). Strengthening Forensic Science in the United States. National Research Council. https://www.ncjrs.gov/pdffiles1/nij/grants/228091.pdf

Nogel M. (2019). A szakértői bizonyítással szemben támasztott követelmények szigorodása az Amerikai Egyesült Államokban. Jog – Állam – Politika (3), 19–35.

Nogel M. (2020). A szakértői bizonyítás aktuális kérdései. HVG-ORAC.

Orlova V. F. (1965). Voproszi identyifikacii licsnosztyi po pocserku v szovjetszkoj kriminalisztyike. Moszkva.

Potapov, S. M. (1938). Isszledovanyie dokumentov. Kriminalisztika. Moszkva.

Rosyda, S. S., & Purboyo, T. W. (2018). A review of various handwriting recognition methods. International Journal of Applied Engineering Research, 13(2), 1155–1164.

Szamoncsik, A. N. (1966). Kriminalisztyicseszkaja ekszpertyiza. Viszcsaja Skola MOOP.

Tímár, G., Rekeczky, C. & Karacs, K. (2003). Analogic Preprocessing and Segmentation Algorithms For Off-line Handwriting Recognition. Journal of Circuits, Systems, and Computers, 12(6), 783–804. https://doi.org/10.1142/S0218126603001185

Vass K. (1973). A kézírás vizsgálata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Vass K. (1986). A kézírás-szakértői szakvélemények hitelt érdemlőségének növeléséről. Belügyi Szemle, 24(12), 14–19.

Vigh A. (2020). A kézírásvizsgálat mint a személyazonosítás eszköze. Dialóg Campus.

Vigh A. (2021). Unortodox kérdések a kriminalisztikai azonosításelmélet köréből. Belügyi Szemle, 69(10), 1783–1792. https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.10.7

Vinberg A. I. (1940). Kriminalisztyicseszkaja ekszpertyiza piszma. Moszkva.

Megjelent
2022-09-15
Hogyan kell idézni
ErdélyiK. (2022). A kockás papírtól a digitális e-jegyzőkönyvig: A kézírás szakértői vizsgálatának dokumentálása. Belügyi Szemle , 70(9), 1793-1807. https://doi.org/10.38146/BSZ.2022.9.4
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei