Felderítés és vizsgálat egy elfeledett büntetőkódex-javaslatban

Absztrakt

Magyarországon az első valódi kodifikációs terméknek tekinthető, és a büntető anyagi és eljárásjog többé-kevésbé átfogó szabályozására irányuló jogalkotási munka az 1795. évi büntetőkódex-tervezet volt. Ezzel egy időben kezdődött meg Erdélyben is az első büntetőkódex megalkotása, ez lett az 1811. évi javaslat. Az erdélyi büntetőkódex-javaslat azonban sem magyar nyelven, sem Magyarországon nem jelent meg. Ugyanakkor Magyarország és Erdély történelmi múltját figyelembe véve és a két jogalkotási anyag tartalmát összehasonlítva is megállapítható, hogy azok gyökerei részben közösek, az erdélyi javaslat több szállal kapcsolódik a magyar jogi hagyományhoz, s megvannak persze a sajátos erdélyi jogi jellegzetességei is. Mindkét munkára igaz továbbá, hogy bennük a régi, feudális jog és a felvilágosodás elemei, hatásai egymás mellett jelennek meg. Az erdélyi javaslat 210. évfordulóján ezért érdekes lehet megvizsgálni annak egyes intézményeit. Jelen tanulmányban a javaslat bíróságon kívüli, a vádemelést megelőző eljárási cselekményeit, lényegében a nyomozás szabályait kívánom bemutatni. Ennek első szakasza a javaslat szerint a felderítés, amely a gyanújelek, a feljelentés és az általános vizsgálat szabályait öleli fel. A második szakaszba tartoznak a terhelt (bíróságon kívüli) vizsgálata, valamint az úgynevezett előzetes vizsgálatok. Találunk továbbá a felderítésre és a bíróságon kívüli vizsgálatra is alkalmazandó szabályokat a bírósági vizsgálat, a tulajdonképpeni bizonyítás szabályai között – ilyenek például a tanúkihallgatás részletszabályai. Az erdélyi büntetőkódex-javaslat e rendelkezéseinek vizsgálata alapján pedig megállapíthatjuk, hogy a büntetőeljárás nyomozási cselekményei alapvetően személyek (azok tudomása), tárgyak vizsgálatára és megismerésére irányulnak ma is, és nem volt ez másként a büntetőjogi kodifikáció kezdeti időszakában sem. Ha a mai kriminalisztika eszköztárából kivonjuk mindazt, amit az elmúlt két évszázad technikai fejlődése hozott, a bizonyításban ma is azokat az eljárási cselekményeket találjuk, mint a 18. század végén és a 19. század elején. Ezért sem érdektelen néha felidézni elfeledett jogtörténeti emlékeinket.