Pápai követek helye és szerepe az egyház békemissziójában az új típusú biztonsági kihívások fényében
Absztrakt
A katolikus egyház egyedülálló lehetőségekkel rendelkezik a nemzetközi válságkezelés és a béke előmozdítása területén. A katolikus egyház, amellett, hogy vallási közösség a Szentszék a nemzetközi jog alanya. A jelenlegi pápa igyekszik az egész dikaszteriális rendszert úgy poziciónálni, hogy a béketeremtésnek eleget tudjon tenni. A dolog természete okán, ebben a misszióban a pápai követek és a szentszéki diplomáciai missziók eminens módon vesznek részt. Különösen nagy szerep jut a válságövezetekben és a nemzetközi szervezetekben tevékenykedő diplomatáknak. Az Egyházi Törvénykönyv csak röviden mutatja be és főképp jogi szempontból a pápai követek kánoni helyzetét. A CIC emellett a klasszikus felosztási rendszert követi: a követek részegyházak és az országok irányába való feladatairól beszél. A békemisszió azonban az egész követi küldetést átjárja, a jogi megközelítésnél sokkal összetettebb, ugyanakkor nagyon izgalmas sokrétű tevékenység. Erre a sokszínűségre mutat rá ez a tanulmány.
Hivatkozások
Alvarez, D. (1989). The Professionalization of the Papal diplomatic Service, 1909-1967. The Catholic Historical Review, 75(2), 233-248;
Arangio-Ruiz, G. (1996). On the Nature of the International Personality of the Holy See. Revue Belge de Droit International, 29(2), 355-369.
Arangio-Ruiz, G. (1996). On the Nature of the International Personality of the Holy See. Revue Belge de Droit International, 2, 355–369.
Araujo, J. R. & Lucal, A. J. (2004). Papal Diplomacy and the Quest for Peace. The Vatican and International Organization from the Early Years to League of Nations. Sapientia Press.
Araujo, R. J. (2001). The International Personality and Sovereignty of the Holy See. The Catholic University Law Review. 50(2), 292–336.
Arrieta, J. I. (1997). Diritto dell’Organizazzione ecclesiastica. Giuffrè.
Balvo, D. C. (2000). Legates of the Roman Pontiff. In Beal, P. J., Coriden, A. J. & Green T. (Eds.), New Commentary on the Code of Canon Law (pp. 490-500). Paulist Press.
Balvo, D. Charles (2000). Legates of the Roman Pontiff. In Beal, P. J., Coriden, A. J. & Green, T. (Eds.) New Commentary on the Code of Canon Law. (pp. 490-493). Paulist Press.
Barbato, M. (2013). A State, a Diplomat, and a Transnational Church. Perspectives, 21(2), 27–48. Bathon, M. (2001). The Atypical International Status of the Holy See. Vanderbilt Journal of Transitional Law, 34(3), 97–632.
Benelli, G. (1972). Validita della diplomazia pontificia, La Civilta Cattolica, 123(2), 268-278.
Bihlmayer, K. & Tüchle, H. (1987). Kirchengeschichte. Der Neuzeit und die neueste Zeit. III. Padernborn.
Binchy, D. (1946). The Vatican and International Diplomacy. International Affairs, 22(1), 47-56. https://doi.org/10.2307/3017870
Blet, P. (1982). Histoire de la Représentation diplomatique du Saint- Siége des origines à l’aube di XIX siècle. Archivo Vaticano.
Botrugno, L. (2014). La diplomazia pastorale di Mons. Roncalli tra Sofia e Istanbul. In De Leonardis, M. (Eds.), Fede e diplomazia le relazioni internazionali della Santa Sede nell’età contemporanea. (pp. 133-153). Educat.
Braida, A. (1979). L’ufficio dei rappresentanti del Romano Pontefice. Apollinaris, 52, 175-179.
Broglio, P. T. (2015). The Pastoral Dimension of the Office of Papal Representatives. The Juris, 75(2), 297-311. https://doi.org/10.1353/jur.2015.0020
Buonomo, V. (2015). Considerazioni sul rapporto tra diritto canonico e diritto internazionale.
Anuario de derecho canónico: revista de la Facultad de Derecho Canónico integrada en la UCV, (4), 13-70.
Caprile, G. (1966). Il Concilio Vaticano II. Secondo periodo 1963-1964. La Civiltà Cattolicà. (3), 98.
Cardinale, I. (1962). Le Saint-Siège et la diplomatie. Aperqu historique, juridique et pratique de la diplomatie pontificale. Desclée.
Cavalli, F. (1969a). Il motu proprio. Sollicitudo omnium ecclesiarum. Sull’ufficio dei rappresentanti pontifici. La civiltà cattolica, 120 (3), 34-43.
Cavalli, F. (1969b). Il motu proprio, Sollicitudo omnium ecclesiarum. Sull’ufficio dei rappresentanti pontifici. La civiltà cattolica, 120, 34-43.
Congar, Y. (1964). Konzilsreden. Gregorianum, 45(4), 854-855.
Convay J. (1979). Vatican diplomacy today: the legacy of Paul VI. International Journal, 34(3), 457-474. https://doi.org/10.1177/002070207903400307
Corral, C. S., De Paolis, V. & Ghirlanda, G. (Eds.) (1993). Nuovo Dizionario di Diritto Canonico. San Paolo.
Cortright, D. (2008). Peace: A History of Movements and Ideas. Cambridge University Press. 46(1), 148. https://doi.org/10.1017/CBO9780511812675
Dalla Torre, G. (1987). Il diritto pubblico esterno e la nouva codificazione canonica. In Scritti in memoria di Pietro Gismondi. 1. (pp. 419-421). Giuffré.
De Dreuzy, A. (2016). The Vatican and the Emergence of the Modern Middle East. Catholic University of America. https://doi.org/10.2307/j.ctt1d8hbkg
De Marchi, G. (1957). Le Nunziature Apostoliche dal 1800 al 1956. Libreria Editrice Vaticana. (A munkát újra kiadták 2006-ban). Filipazzi, G. A. (2006). Rappresentanze e Rappresentanti Pontifici dalla seconda metà del s. XX. Libreria Editrice Vaticana.
De Rosa, G. (1998). Le nunziature apostoliche. Natura e fini della diplomazia pontificia. La Civiltà Cattolica, 149(1), 451-460.
Denza, E. (1976). Diplomatic LawCommentary on the Vienna Convention on Diplomatic Relations. Oceana Publications.
Dillon, J. R. (2005). Az Apostolok Cselekedetei. In Thorday A. (Szerk.), Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Szent Jeromos Katolikus Bibliakommentár (p. 265). Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat.
Diós I. (Szerk.) (2005). Magyar Katolikus Lexikon X. Szent István Társulat.
Duchesne, L. (1908). The Beginnings of the Temporal Sovereignty of the Popes. Benziger.
EDB (1982). Enchiridion Vaticanum 7. Documenti ufficiali della Santa Sede (1980-1981).
Erdő P. (1990). A pápa képviselete. Vigília, 55(4), 259-262. https://doi.org/10.1016/0039-128X(90)90041-9
Erdő P. (1997). A római pápa követei. In Egyházi Törvénykönyv. Szent István Társulat.
Esposito, B. (2006). Il rapporto del Codice di Diritto Canonico lationo con il Diritto internazionale. Angelicum, 83, 397-449.
Fabris, C. (2006). La diplomazia pontificia come presenza della Santa Sede nella vita delle chiese locali, presso la comunità nazionale ed internazionale. Angelicum, 83(1), 177-178.
Filoni, F. (2015). La Chiesa in Iraq. Storia, sviluppo e missione, dagli inizi ai nostri giorni. Libreria Editrice Vaticana
Fischer, P. & Köck, H. (1980). Allgemeines Völkerrecht. Prugg.
Follo, F. (2020). La diplomazia pontificia, cioè del Papa e con il Papa. Diplomazia di Stato e Diplomazia di Chiesa. https://www.assau.org/IMG/pdf/la_diplomazia_pontificia_mons_francesco_follo.pdf
Frivaldszky J. (2020). Az igazságos háborútól a béke morálfilozófiája felé: az első világháború előzményei és első évei – katolikus szemmel. In Polh Á. (Szerk.), Biztonság és honvédelem (pp. 1773-1772). Ludovika Egyetemi Kiadó.
Fürst, C. G. (2004). Kommentár a 358. kánonhoz. In Marzoa, Á., Miras, J.& Rafael, R. O. (Eds.), Exegetical Commentary on the Code of Canon Law II/1. (p. 669). Wilson & Lafleur.
Graham, R. (1959). Vatican Diplomacy: A Study of Church and State on the International Plane. Princeton University Press.
Hanson, E. (1987). The Catholic Church in World Politics. Princeton University Press.
Hegedűs H. (2009). A biztonság fogalmának tágabb és szűkebb értelmezése, a humánbiztonság, avagy egy konferencia tanulságai. Hadtudományi Szemle, 2(1), 64-75.
Hertzke, D. A. (2005). Roman Catholicism and the Faith-based Movement for Global Human Rights. The Review of Faith & International Affairs, 3(3), 19-24. https://doi.org/10.1080/15570274.2005.9523222
Hübler, F. P. (2004). Komentár a 362. kánonhoz. In Marzoa, Á., Miras, J. & Rafael, R. O. (Eds.), Exegetical Commentary on the Code of Canon Law. II/1. (p. 688). Wilson & Lafleur.
II. János Pál (1988). Exhort. Post. Synod. Christifideles laici. 1988 XII. 30. (cfr. EV 11/ 1606-1900)
II. János Pál (1992). Lettera Apostolica di erezione della Nunziatura Apostolica in Albania. Acta Apostolicae Sedis, 84(10).
Kapellari, E. & Schambeck, H. (Eds.) (2020). Diplomatie im Dienst der Seelsorge. Festschrift zum 75. Geburtstag von Nuntius Erzbischof Donato Squicciarini. Styria.
Kartaloff, K. P. (2014). La missione diplomatica di Mons. Roncalli in Bulgaria (1925-1934). In De Leonardis, M. (Eds.), Fede e diplomazia le relazioni internazionali della Santa Sede nell’età contemporanea. (pp. 113-133). Educat.
Knubben, R. (1928). Die Subjekte des Völkerrechts. Kohlhammer.
Kramer, M. J. (1980). The Vatican’s „Ostpolitik. The Review of Politics, 42(3), 283-308. https://doi.org/10.1017/S0034670500031818
Libreria Editrice Vaticana (2019). Annuario Pontificio.
Lindsley, L. (1987). The Beagle Channel Settlement: Vatican Mediation Resolves a Century-Old Dispute, Journal of Church and State 3, 435-455. https://doi.org/10.1093/jcs/29.3.435
Longhitano, A. (2001). Il diritto nel mistero della chiesa. Pontificia Universitá Lateranense.
Mamberti, D. (2007). Considerazioni “non diplomatiche” sui rappresentanti pontifici, Ius Ecclesiae, 19(1), 183-189.
Martin, I. (1970). The Church’s Relations with Foreign Governments. Concilium, 8, 94-103.
Melichár K. (1932). A zsinatok. Szent István Társulat.
Melnyk, A. R. (2009). Pontifitial legation to the United Nations. Periodica de re canonica, 98(3), 517-564.
Migliore, C. (1999). Ways and Means of the International Activity of the Holy See. In Msgr. Chair, O. W. (Eds.) Church and State Changing Paradigms (pp. 31-41). Katolieke Universiteit Leuven.
Miñambres, J. (1999). Considerazioni sulla prowista di uffici ecclesiastici per presentazione premessa nel codice del 1983. Ius Ecclesiae, 11, 407-418.
Morris, C. (1989). The Papal Monarchy. The Western Church from 1050 to 1250. Clarendon Press.
Morss, R. J. (2015). The International Legal Status of the Vatican/Holy See Complex. European Journal of International Law, 26(4), 927–946. https://doi.org/10.1093/ejil/chv062
Mucci, G. (1989). La diplomazia pontificia dopo il concilio. La civiltà cattolica, 140(2), 534-546.
Musto, G. R. (1986). The Catholic Peace Tradition. Orbis Books.
Navarro, B. (1987). El decanato del cuerpo diplomatico y la precedencía de los legados pontificios. Il diritto ecclesiastico, 108, 867-893.
Oberleitner, G. (2005). Human Security: A Challenge to International Law? Global Governance, 11(2), 185-203. https://doi.org/10.1163/19426720-01102005
Oliveri, M. (1981). The Representatives: The Real Nature and Functions of Papal Legates. Gerrards Cross.
Padányi J. & Tomolya J. (2017). Háború és béke Ukrajnában, avagy keleten a helyzet változatlan. Hadtudomány, 27(1-2) 63-83.
Paro, G. (1947). The Right of Papal Legation. Canon Law Studies.
Pohl Á. (2007). Some Austrian and German solutions for peace support operations. Academic and Applied Research in Military Science, 6(1), 109-120.
Prélot, M. (1975). Storia del pensiero politico. Mondadori (Oscar Studio).
Rieck, W. C. & Niebuhr, D. (2015). Microstate and Superpower. The Vatican in International Politics. Kas International Reports 10.
Rónay M. (2006). Az egység elve a katolikus egyház külügyi tevékenységében. PhD-értekezés. Corvinus Egyetem.
Salát G. (2019). Christian persecution in North Korea. In Kaló J., Petruska F., & Ujházi L. (Szerk.), Budapest Report on Christian Persecution (pp. 109-126). Kapu Kiadó.
Santamaría, J. A. F. (2005). Natural Law, Constitutionalism, Reason of State, and War. Peter Lang Publishing Inc.
Squicciarini, D. (2005). Storia peculiarità e finalità della diplomazia della Santa Sede: impegno per la pace, da parte della Chiesa e dei papi dell’ultimo secolo. Apollinaris, 78(1-2) 499-515.
Staffa, D. (1951). Legato. In Paschini, P. (Eds.), Enciclopedia Cattolica (p. 1027). Librerià Editrice Vaticana.
Szentszéki Államtitkárság (1993). Regolamento per le Rappresentanze Pontificie. Libreria Editrice Vaticana.
Szentszéki Államtitkárság (1994). Regolamento per le Rappresentanze Pontificie. Libreria Editrice Vaticana.
Troy, J. (2018). ‘The Pope’s own hand outstretched’: Holy See diplomacy as a hybrid mode of diplomatic agency. The British Journal of Politics and International Relations, 20(3). 521–539. https://doi.org/10.1177/1369148118772247
Ujházi L. (2010). A világi törvények átvétele a kánonjogba– a kanonizáció intézménye (22. Kán.). Iustum Aequum Salutare, 4(3), 143–167.
Ujházi L. (2012). Raccolta e conservazione delle informazioni prima della nomina dei vescovi cattolici. Antonianum, 87(4), 715-741.
Ujházi L. (2013). A Katolikus Egyház és a vallási közösségek jelentősége Argentína biztonsága szempontjából. In Orosz A. L. & Ujházi L. (Szerk.), A Katolikus Egyház biztonsági helyzete a huszonegyedik században. (pp. 29-39). L’Harmattan; Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola.
Ujházi L. (2016). Safety State of Iraqi Christians, „Change of Era” in Vatican Diplomacy. Logos: a journal of modern society & culture, 15(4), 155-175.
Ujházi L. (2017). A libanoni keresztények biztonsági helyzete. Hadtudományi Szemle, 10(4), 357-372.
Ujházi L. (2019). Újabb módosítás a szentszéki struktúrában: a vatikáni Államtitkárság harmadik szekciója. Acta Humana: Hungarian Centre For Human Rights Publications, 6(4), 143-164.
VI. Pál (1969). Motu proprio. Sollicitudo omnium ecclesiarum. Acta Apostolicae Sedis, 61(8) 473-484.
VI. Pál (1976). Es. Ap. Evangelii Nuntiandi, Acta Apostolicae Sedis, 68(1), 5-76.
Vukićević, B. (2015). Pope Francis and the Challenges of Inter-Civilization Diplomacy. Revista Brasileira De Política Internacional, 58(2), 65-79. https://doi.org/10.1590/0034-7329201500204
Walczak, R. (2016). Papal Diplomacy – Characteristics of the Key Issues in Canon Law and International Law. The Jurist, 76(2), 489-529. https://doi.org/10.1353/jur.2016.0027
Walf, K. (1966). Die Entwickung des päpstlichen Gesandtschaftswesens in dem Zeitabschnitt zwischen Dekretalenrecht und Wiener Kongress, Max Hueber Verlag.
Walf, K. (2003). The Nature of the Papal Legation: Delineation and Observations. The Jurist, 63, 85-105.
XXIII. János (1963). Enc. Pacem in terris. 1963. III. 11. Acta Apostolicae Sedis, 55(3) 257–304.
XXIII. János (1966). Mission to France: Memoirs of a Nuncio 1944–1953. McGraw-Hill Book Company.
.png)
