Egy városi rendőrkapitányság a dualizmus korában

Kulcsszavak: rendőrség, oktatás, erkölcs

Absztrakt

A tanulmány egy városi rendőrkapitányság megalakulásának történetét mutatja be röviden. Az egykori Magyarország területén elhelyezkedő Nyitra városa ma már Szlovákiához tartozik. Időbeli elhelyezést tekintve az esemény a 19. század vége és a 20. század elejére, vagyis a dualizmus korára tehető. Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés alaptézisként foglalta magába az alkotmányosság helyreállítását. Ezzel együtt a Habsburg Birodalmat polgári alkotmányos monarchiává alakította át, ahol az államhatalom gyakorlásának döntő része a parlament és az azért felelős miniszteriális kormány hatáskörébe került. Ausztria és Magyarország igen széleskörű állami önállósága alapján a monarchia valóban dualista rendszerű volt. Bár ez következetesen csupán a két ország belső ügyeire nézve érvényesült. Az uralkodó széles jogköre tekintetében azonban mindkét állam belügyei vonatkozásában korlátokat állított fel. Az állami szuverenitás legfőbb kérdéseiben, úgymint a külügy, hadügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügyek tekintetében a birodalom valójában egyközpontú lett. A belügyek rendezése ezáltal központi kérdéssé vált, ami azt jelentette, hogy egységes állami irányítás és felügyelet alá vonják a rendőrkapitányságok működését. A rendszerszintű felépítés egy, az addigi felépítéstől eltérő működést hozott magával. A feladatkörök sokoldalúsága, a képzés kiforratlan struktúrája és az állami felügyelet együtt komoly feladat elé állította a rendőrkapitányt, akinek korabeli nyilatkozata is az olvasó elé tárul. A tanulmány két olyan esetet mutat be, ami ebben az időszakban történt és sajtónyilvánosságot kapott. Mindezt egykori újságok hasábjairól gyűjtöttem össze. Tekintettel arra, hogy ezek valóságtartalmának visszaellenőrzésére más forrásból nem volt módom, épp ezért úgy gondolom messzemenő következtetéseket nem is lehet levonni a történetekből. Az esetek – kezelendően az előbb leírtak szerint – azonban több olyan problémát felvetnek, amelyekre szükséges figyelemmel lenni. Kiváltképp azokban, amelyben nagy szerepet kap a képzés és a testületen belüli mindennapi munkavégzés erkölcsisége.

Hivatkozások

A magyar nyelv értelmező kéziszótára III. kötet. (1979): Budapest: Akadémiai Kiadó

A magyar nyelv értelmező kéziszótára IV. kötet. (1980): Budapest: Akadémiai Kiadó

A magyar nyelv értelmező kéziszótára V. kötet. (1980): Budapest: Akadémiai Kiadó

Boda J. – Sallai J. (2015): A belügyminisztérium feladatrendszerének változásai 1848–1959 között. Nemzetbiztonsági Szemle, 1, 4–17.

Borbély Z. – Kapy R. (1942): A 60 éves magyar rendőrség 1881–1941. Budapest: Irodalmi és Könyvkiadó Vállalat

Budapesti Hírlap (1892. július 12. évfolyam): 211. szám

Budapesti Hírlap (1918. július 17. XXXVIII. évfolyam): 164. szám

Endrődy G. (1898): Magyarország rendőrsége az államosítás előtt. Gyula: Dobay János Könyvnyomda

Fényes E. (1851): Magyarország geographiai szótára. III. kötet. Budapest: Fényes Elek

Gegus D. – Székely V. (1909): A közbiztonság almanachja 1910. évre első évfolyam. Budapest: Légárdy testvérek Könyvnyomdája

Nándori N. P. (2018): A rendőrség tízparancsolatának bemutatása. Gaál Gy. – Hautzinger Z. (szerk.): Pécsi Határőr Tudományos Közlemények, 312.

Mozgalom a nyolc órai zárás érdekében. Népszava, 35, 194, 6.

A nyitrai rendőrség és egy nyitrai újságíró. Népszava. 37, 212, 5.

Most meg a nyitrai rendőrség. Népszava, 39, 27.

Rédey M. (1916): A rendőri szolgálat vezérfonala. A magyar királyi belügyminisztérium felügyelete alatt álló Rendőrségi szaktanfolyamok kiadmányai, 2, 110–116.

Sallai J. (2018): Réde(i)y (Rohrbacher) Miklós rendőrtudós élete, munkássága. Ünnepi kötet a 70 éves Dános Valér tiszteletére. Budapest: Belügyminisztérium, 107–113.

Thaisz E. (1880): Utasítás a felügyeleti szolgálatnak a Budapest fővárosi rendőrfőkapitányságnál miként való ellátása tárgyában. Budapest: Rudnyánszky A. Könyvnyomdájából

Tisza M. (1925): Magyarország rendőrségének története. Pécs: Haladás Nyomda

Utasítás a Nyitravárosi Rendőrség számára (1886). Nyitra: Nyomtatott özv. Neugebauer Annánál

Az 1872. évi XXXVI. törvénycikk Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről

Megjelent
2020-06-15
Hogyan kell idézni
NándoriN. P. (2020). Egy városi rendőrkapitányság a dualizmus korában. Belügyi Szemle , 68(6), 105-121. https://doi.org/10.38146/BSZ.2020.6.5
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei