A vállalkozói hajlandóság terjedése

  • György Lengyel
  • János István Tóth
Kulcsszavak: -

Absztrakt

Tanulmányunkban arra a kérdésre keresünk választ, hogy a rendszerváltás éveiben (1988 és 1990 között) valóban módosult-e a vállalkozói hajlandóság, s ha igen, akkor milyen társadalmi tényezőkkel hozható ez összefüggésbe. Azt az eljárást követjük, hogy elsőként ismét szemügyre vesszük az 1988-as helyzetképet, kibővítve a vizsgálatba bevont változók körét. Ezt követően összevetjük az 1988-as és 1990-es adatokat, s elemezzük az elmozdulási tendenciákat. Megvizsgáljuk azoknak a csoportoknak a társadalmi jellemzőit, amelyek mindkét időpontban elfogadták, illetve elutasították a vállalkozás gondolatát, valamint azokéit, akik véleményt változtattak. Ez utóbbi csoport vizsgálata különösen fontos, hiszen választ adhat arra a kérdésre, hogy milyen társadalmi tényezők magyarázzák a vállalkozói hajlandóság terjedését. Ezután a vállalkozói hajlandóságra és terjedésére vonatkozó feltevéseink érvényességét logisztikus regressziós modellekkel teszteljük.

Megjelent
2024-01-16
Hogyan kell idézni
LengyelG., & TóthJ. I. (2024). A vállalkozói hajlandóság terjedése. Szociológiai Szemle, 3(1), 35-58. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/szocszemle/article/view/14966
Folyóirat szám
Rovat
Gazdasági átalakulás (archív)