A hozzászólás ereje

Néhány észrevétel a szociológiai viták „természetéről”

  • Borbála Ferenczi
Kulcsszavak: vita műfaji sajátosságai, nyilvánosság, szociológiai közbeszéd, kritikai elvrendszer

Absztrakt

Az írás az elmúlt 20 év hazai szociológiai szakfolyóiratokban megjelent diszkusszióit vizsgálja a vita mint retorikai műfaj előtérbe helyezésével. Célja, hogy áttekintse,
milyen témák milyen intenzitással hatottak a magyar szociológiai közbeszéd alakulására, és a műfaj szociológiában használatos retorikai készletének változatain keresztül megfigyelje, létezik-e az adott tudományágon belül olyan egységes kritikai elvrendszer, mely alapján az elméletek és kutatások megmérettetnek. Ez az egyes vitatémák megjelenésének és gyakoriságának, a szerzői rekrutációnak a vizsgálatán túl a műfaj retorikai sajátosságainak áttekintésével, vita és nyilvánosság kapcsolatának bevonásával történik. Értelmezésemben a szociológiai viták esetében egy olyan tudatosan – a résztvevők és szerkesztők által ismert és – kialakított szabályrendszerek mentén működő műfajjal van dolgunk, amely visszatükrözi a hazai szociológiai közbeszéd fontosabb sajátosságait.

Megjelent
2023-12-19
Hogyan kell idézni
FerencziB. (2023). A hozzászólás ereje: Néhány észrevétel a szociológiai viták „természetéről”. Szociológiai Szemle, 21(1), 29-48. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/szocszemle/article/view/13926
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok