Az információs hadviselés és hadtudomány

  • Hadtudományi Társaság elnöksége

Absztrakt

2011. február 11-én folytatódott a két esztendővel korábban kezdett, az eddigi tanácsokzások sikere alapján méltán nagy érdeklődésre számot tartó Napjaink hadtudománya címet viselő konferenciasorozat. Immáron négy rendezvény alapján eredményesnek tekinthető a Magyar Tudományos Akadémi Hadtudományi Bizottsága, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Magyar Hadtudományi Társaság közös vállalkozása. Az, amely annak tisztázására irányúl, hogy mi is képezze, képezze a hadtudomány tárgyát, hol húzódnak annak sávhatárai, mely ponton érintkezik és milyen más hadtudományágakkal, illetve milyen újszerű vizsgálati módszerekkel jellemezhető a XXI. század elején. A cikk, egyszersmint a téma ezúttal Az információs és hadviselés és hadtudomány bonyolúlt kapcsolatrendszere. Kiemelkedő mozzanata volt a rendezvénynek az a vita, amelynek során számos hozzászóló nyilvánított vélemény a napirenden szereplő problémákat illetően, illetve egészítette ki az elhangzottakat.

Megjelent
2011-06-30
Rovat
Az MHTT konferenciája