Egy félévszázados diskurzus a hadtörténelem helyérõl és szerepérõl

Perjés Géza hozzászólása a magyar hadtörténetírásról zajló vitához 1956 nyarán

Absztrakt

2005-ben a Hadtörténeti Intézet vitaülést szervezett a magyar hadtörténetírás helyzetérõl. A vita a hadtörténetírás, mint részdiszciplina helye, szerepe, megújításának feladatai, a hadtörténetírói beszédmód új lehetőségei körül folyt. Az akkor és azóta megjelent írások olvastán nyugodtan állítható, hogy a felmerült kérdésekben nem sikerült konszenzusra jutni, annál is kevésbé, mert azok összekapcsolódtak a hazai hadtudomány autonómiájáról, struktúrája, szakterületei körülhatárolásáról folyó diskurzusokkal. Így azok a Magyarországon már a 19. század közepén feltett alapvető kérdések: mi a hadtörténelmi kutatás tulajdonképpeni célja és feladata, hol a hadtörténetírás helye a tudományok rendszerében – ma sincsenek megnyugtatóan megválaszolva. Ezért is tanulságos és aktuális a 20. század legnagyobb hatású magyar hadtörténészének, Perjés Gézának (1917–2003) az 1956 nyarán megfogalmazott, kéziratban maradt részletes véleménye, amely hagyatékából került elő, s amelyet a tanulmány teljes terjedelmében közread. Perjés szerint a hadtörténelem a történettudomány segédtudománya, és feladata nem az, hogy a mai katonai gyakorlatot segítse elő, mivel a hadtörténelmi múlt és ama katonai praxisa között az összefüggés egyáltalán nem közvetlen, nem szoros.