Én, narratíva, megértés

Adalékok a narratív én filozófiai elméletéhez

Absztrakt

A narratívák egyszerre tekinthetők énkonstituáló struktúráknak és a kommunikációs folyamat hatékonyságát biztosító értelmezési kereteknek. Tanulmányomban egy, a narratívák különböző, explicit és implicit értelmezési szintjeit bemutató modell segítségével próbálom a fenti koncepciót pozicionálni a narratív én elméletét meghatározó ismeretelméleti és pszichológiai vitákban, valamint a narrativizmus filozófiájának különböző irányait kijelölő hipotézisek sorában. Ennek során amellett érvelek, hogy ezek a viták alapvetően az én és a narratíva viszonyának eltérő megítéléséből fakadnak, és két, egymástól jól elkülöníthető álláspontot (a fiktív ént konstituáló narratívák koncepciója, a megtestesült ént formáló narratívák hipotézise) körvonalaznak a tudatfilozófia, kognitív tudományok és a pszichológia területén. A narratív én elméletéhez kapcsolódó filozófiai álláspontok áttekintését követően térek ki arra a hipotézisre, hogy a narratívák interszubjektív és énkonstituáló funkciója explicit és implicit narratívaszintek együttes létezésére, kölcsönhatására vezethető vissza. Ennek keretében keresek választ arra a kérdésre is, hogy a feltételezett narratívaszintek egyidejű működése hogyan válhat pillérévé annak a népi vagy naiv pszichológiának nevezett mindennapi gyakorlatnak is, aminek keretében mások cselekedeteit és viselkedését a nekik tulajdonított hitek, vágyak, remények, félelmek és más mentális állapotok jegyében magyarázzuk. Más szóval, arra próbálok rávilágítani, hogy az implicit narratívákat is feltételező értelmezési sémák használata miként tehet képessé bennünket arra, hogy kommunikációs cselekvések során másokat hitekkel, vágyakkal, reményekkel vagy félelmekkel ruházzunk fel, és ennek jegyében értsük meg a közvetített üzeneteik hátterében rejlő kommunikációs intenciókat, és minősítsük racionálisnak és ezáltal bizonyos feltételek fennálltával megjósolhatónak mások cselekedeteit.