Hankiss Elemér kultúraelmélete

  • Olay Csaba ELTE BTK, Filozófia Intézet

Absztrakt

Hankiss változatos intellektuális pályája késői szakaszában olyan kérdésekkel foglalkozott, melyeket ő maga is összefüggésbe hozott a filozófiai antropológiával. E kérdések tárgyalása során különösen élesen vetette fel az emberi kultúra kérdését, elsősorban arra koncentrálva, hogy láthatóvá tegye a szerepeket, melyeket a tág értelemben vett kultúra betölt. Hankiss meggyőződése szerint az emberi kultúra és civilizáció funkciója az, hogy értelmes otthont képez az ember számára egy alapvetően emberidegen mindenségben. A civilizáció képezte szimbolikus réteg vagy buborék nélkül az ember a metsző értelmetlenség és kontingencia világával találja szembe magát. Kultúra és civilizáció így meghatározott funkcionális kérdését Hankiss ősréginek tartja, mivel szerinte az emberiség sok ezer éves élménye, hogy nincs otthon és idegen ebben a világban, hogy törékeny és gyenge teremtés.

Kritikai szempontként a tanulmány egyrészt vizsgálja, hogy, szemben Hankiss érvelésével, kulturális termékek fogyasztását, befogadását nem lehet lélektani, metafizikai szükségletek kielégítésének funkciójára redukálni. Ebben az értelemben a kultúra lényegesen különbözik a biológiai, fiziológiai szükségletektől. Ehhez kapcsolódik a funkcionalista megközelítések elvi szinten felmerülő problémája, ami következménye annak, hogy a kulturális termékeket szimbolikus védőpajzsnak tekinti. Ilyen megközelítésben nem lehet különbséget tenni a kulturális termékek különböző szintjei között, és esetlegesen lényeges eltéréseiket sem lehet jól figyelembe venni, azaz e keretben nincs különbség populáris művészeti alkotások és magasművészet között.

Másrészt Hankiss meggyőződése, miszerint mindenkinek szüksége van populáris kultúrára azok miatt az illúziók miatt, melyekben részesítenek minket, nem bizonyul tarthatónak, mert ha reflektálunk arra, hogy ezek valójában csak illúziók, amik nem tudják megváltoztatni azt, amivel kapcsolatban illúziók (pl. az emberi halandóságot), akkor időpocsékolás velük foglalkozni. Mindennek fényében Hankiss kultúraelméletében alapvetően fontos szempontnak tartjuk az egzisztenciális tapasztalatok figyelembevételét, viszont ezt, Hankisson túllépve, ki kell egészítenünk a művészet és kultúra önmagában vett, nem funkcionális teljesítményének meggyőző elemzésével.

Hivatkozások

Assmann, Aleida 2006. Einführung in die Kulturwissenschaft. Grundbegriffe, Themen, Fragestellungen. Berlin, Erich Schmidt Verlag.

Freud, Sigmund 1982. Rossz közérzet a kultúrában. Ford. Linczényi Adorján. In Uő: Esszék. Budapest, Gondolat. 327-405.

Csíkszentmihályi Mihály 1991. FLOW. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Ford. Legéndyné Szabó Edit Budapest, Akadémiai Kiadó.

Danto, Arthur C. 1992. Beyond the Brillo-Box. Berkeley - Los Angeles. University of California Press.

Dosse, François 1996. Geschichte des Strukturalismus. I. köt. Hamburg, Junius.

Fiedler, Leslie 1999. A New Fiedler Reader. New York, Prometheus Books.

Fuhrmann, Manfred 2002. Bildung. Europas kulturelle Identität. Stuttgart, Reclam.

Han, Byung-Chul 2021. A szép megmentése. Budapest, Typotex.

Hankiss Elemér 1971. Strukturalizmus 1-2. Budapest, Európa.

Hankiss Elemér 1979. Társadalmi csapdák. Budapest, Magvető.

Hankiss Elemér 1985. Az irodalmi mű mint komplex modell. Budapest, Magvető.

Hankiss 1997a. Az emberi kaland. Egy civilizáció-elmélet vázlata. Budapest, Helikon.

Hankiss Elemér 1997b. A félelem és a társadalomtudományok. Mozgó Világ. 23/7. 63-80.

Hankiss Elemér 1999. Proletár reneszánsz. Tanulmányok az európai civilizációról és a magyar társadalomról. Budapest, Helikon.

Hankiss Elemér 2008. Ikarosz bukása. Lét és Sors az európai civilizációban. Budapest, Osiris.

Hankiss Elemér 2012. A Nincsből a Van felé. Gondolatok az élet értelméről. Budapest, Osiris.

Hankiss Elemér 2014. A befejezetlen ember. Budapest, Osiris.

Hankiss Elemér 2015. Az ezarcú én. Emberlét a fogyasztói társadalomban. Budapest, Helikon.

Hansen, Klaus P. 2011. Kultur und Kulturwissenschaft. Tübingen-Basel, A. Francke.

Herder, Johann Gottlieb 1983. Értekezések - levelek. Ford. Rajnai László. Budapest, Európa.

Huyssen, Andreas 1986. After the Great Divide. Modernism, Mass Culture, Postmodernism. Bloomington/IN, Indiana University Press. https://doi.org/10.1007/978-1-349-18995-3

Jäger, Werner 1946. Paideia. The Ideals of Greek Culture. I. köt. Oxford, Basil Blackwell.

Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor 2018. Az ezerarcú én - az ezerarcú szimbólum. In: Takács M. József (szerk.): Hankiss Elemér-Emlékkönyv. Budapest, Helikon.

Lyotard, Jean-François 1993. A posztmodern állapot. Ford. Angyalosi Gergely. In Jürgen Habermas - Jean-François Lyotard - Richard Rorty: A posztmodern állapot. Budapest, Osiris. 7-145.

Lüddeman, Stefan 2010. Kultur. Eine Einführung. Wiesbaden, Verlag für Sozialwissenschaften.

Malpas, Simon 2005. The Postmodern. London - New York, Routledge. https://doi.org/10.4324/9780203307120

Malpas, Simon 2010. Postmodern. In Rosi Braidotti (szerk.): The History of Continental Philosophy. Volume 7. After Poststructuralism: Transitions and transformations. Chicago, University of Chicago Press. 11-31.

Moebius, Stephan - Quadflieg, Dirk 2011. Kulturtheorien der Gegenwart - Heterotopien der Theorie. In Uők (szerk.): Kultur. Theorien der Gegenwart. Wiesbaden, VS Verlag. 11-19. https://doi.org/10.1007/978-3-531-92056-6_1

Olay Csaba 2020. Művészet és tömegkultúra. Frankfurti iskola, Hannah Arendt és a következmények. Budapest, MTA Doktori értekezés.

Pradel, Jean-Louis 2002. A jelenkor művészete. Ford. Tészabó Júlia. Budapest, Helikon.

Reese-Schäfer, Walter 1995. Lyotard. Hamburg, Junius.

Schulze, Gerhard 1993. Die Erlebnisgesellschaft. Kultursoziologie der Gegenwart. Frankfurt - New York, Campus.

Skelly, James Malachy 2018. Hankiss "fogkréme" ma - a jelenkori háború és az én egzisztenciális válsága. Ford. Szalai Éva. Magyar Tudomány. 179/10. 1515-1523.

Sümegi István 2015. "Saját kényemre, szabadon" - Hankiss Elemér filozófiai munkáiról. BUKSZ - Budapesti Könyvszemle. 27/3-4. 131-140. (http://buksz.c3.hu/150304/02.1birsumegihankiss.pdf - utolsó letöltés: 2024. 05. 07.)

Taylor, Charles 1989. Sources of the Self. The Making of the Modern Identity. Cambridge/MA, Harvard University Press.

Volkmann, Ute 2007. Das Projekt des schönen Lebens - Gerhard Schulzes "Erlebnisgesellschaft". In Uwe Schimank - Ute Volkmann (szerk.): Soziologische Gegenwartsdiagnosen I. Wiesbaden, Verlag für Sozialwissenschaften. 75-89. https://doi.org/10.1007/978-3-531-90736-9_5

Welsch, Wolfgang 2008. Unsere postmoderne Moderne. 7. kiad. Berlin, Akademie Verlag. https://doi.org/10.1524/9783050061627

Megjelent
2025-05-20
Rovat
Tanulmányok