Tánc és Nevelés

Néptánc és matematika

Csilla Zámbó — 2026-05-14

A 2020. évi Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó, választható Tánc és mozgás tantárgy kerettanterve a tánc oktatásában alappillérként tekint a néptáncra és a népi játékokra – melyek egyúttal a matematikai gondolkodás fejlesztésében is szerepet játszhatnak. Tanulmányunk azt vizsgálja, miként támogathatja a néptánc integrálása az alsó tagozatos matematikaoktatásba a tanulók kreatív problémamegoldó képességét és a tantárgyhoz való viszonyulását. Elméleti alapunk a mozgásos tanulás, illetve a flow-élmény, amelyek összekapcsolják a néptánctevékenységet a matematikai fogalomalkotás tapasztalati alapozásával. Bemutatjuk a néptánc és egyes matematikai területek (például alakzatok, törtek, számtulajdonságok) szerves kapcsolódási pontjait. Akciókutatásunkban egy 26 fős első osztályban valósítottunk meg egy matematika–néptánc órapárt, hozzá kapcsolódó bemeneti és kimeneti felmérésekkel, kiegészítő tanórai megfigyelésekkel. Eredményeink szerint jelentősen javult a tanulók kreatív szabályalkotási teljesítménye, illetve a mozgásos feladatok növelték a megfigyelt tanulók részvételi kedvét is. Azaz elmondható, hogy a néptánc komplex környezetként és tevékenységként hatékonyan támogathatja a matematikai gondolkodás fejlődését és a tanulói attitűdök kedvező alakulását. További vizsgálatok szükségesek.

A játék mint a táncos jóllétének támogatása: a teljesítmény és a játékosság között

Beata Žitniaková Gurgová — 2026-05-14

Jelen tanulmány a játék potenciáljára összpontosít a felsőoktatásban tanuló hallgatók szubjektív érzelmi állapotának támogatásában pedagógiai, oktatási és terápiás gyakorlatok kontextusában. Az elméleti keret a játékpszichológia és a táncpedagógia megközelítéseire épül. A játékot olyan dinamikus térként értelmezzük, amelyben a táncos szabadon mozoghat az alkotás, a kifejezés és a regeneráció között. A tanulmány gyakorlati része konkrét játékos megközelítési formákat mutat be, a mozgásimprovizációtól és csoportos mozgásjátékoktól kezdve egészen a játékosság mindennapi edzésgyakorlatokba történő integrálásáig. A kutatási rész egy „Masquerade” elnevezésű játékban részt vevő 108 fő (felsőoktatási hallgató) válaszainak kvalitatív elemzését ismerteti. Az eredmények rámutatnak a résztvevők tapasztalataira mind a pozitívumok, mind a kihívások tekintetében. A legfontosabb kutatási megállapítások közé tartozik a játék jótékony hatása a biztonságérzet, a relaxáció, az öröm és az önbizalom szempontjából. A tanulmány hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a táncról alkotott felfogás elmozduljon a kizárólag a teljesítményre fókuszáló modelltől egy tudatosabb, játékosabb és fenntarthatóbb megközelítés irányába, amely a játékot a pozitív érzelmi tapasztalatok elősegítésének legitim és értékes eszközeként ismeri el.

A táncosok karaktererősségeinek vizsgálata a VIA modell alapján

Judit Pávics — 2026-05-14

A tánc komplex művészeti és mozgásos tevékenység, amely a fizikai aspektusokon túl pszichológiai, érzelmi és szociális folyamatokat is integrál, így jelentős szerepet játszhat a személyes fejlődés és a jóllét alakulásában. A jelen kutatás célja annak vizsgálata volt, hogy a Values in Action (VIA) modell keretében mely karaktererősségek jelennek meg hangsúlyosabban a táncos tapasztalattal rendelkező személyek körében, valamint ezek milyen kapcsolatban állnak a táncos tevékenységgel. A kutatás online kérdőíves, keresztmetszeti módszerrel zajlott, 80 fő részvételével (70 nő, 10 férfi; átlagéletkor: 36,1 év; SD = 13,2). Az eredmények alapján a táncos és nem táncos csoportok karaktererősségeinek megoszlása között statisztikailag szignifikáns különbség nem volt kimutatható. Ugyanakkor a táncos tapasztalattal rendelkezők körében következetesen nagyobb arányban jelent meg a kreativitás mint elsődleges karaktererősség, ami a tánc önkifejező, alkotó jellegére és a kognitív–érzelmi rugalmasság szerepére irányítja a figyelmet. A vizsgálat eredményei hozzájárulhatnak a tánc nevelő és személyiségformáló potenciáljának mélyebb megértéséhez, és hasznos szempontokat kínálhatnak a táncpedagógiai gyakorlat és az erősségalapú fejlesztő megközelítések számára.

A közösségi tánc mint nem formális felnőttképzés

Aidai Salmorbekova — 2026-05-14

A tanulmány a közösségi táncot mint a felnőttképzés egyik formáját vizsgálja Magyarországon, a felnőttképzés, a nem formális tanulás és a közösségi tanulás perspektívájából. Vegyes módszertani megközelítéssel a kutatás online platformok tartalomelemzése révén térképezi fel a közösségitánc-ökoszisztémát, különös tekintettel a nemzetközi páros táncműfajokra és a kortárs városi trendekre. Az elemzés a közösségi médiában legnagyobb eléréssel rendelkező programokra terjed ki a népszerű tánctípusok, valamint a profitorientált és nonprofit intézmények arányának meghatározása érdekében. A tanulmány emellett értékeli a közösségi nonprofit intézmények kapacitását olyan programok biztosítására, amelyek a földrajzi vagy gazdasági akadályokkal szembesülő felnőttek számára is hozzáférhetők. A nem hivatásos felnőttek körében végzett mintavételi felmérés (N = 45) a tánctanulással kapcsolatos, saját bevalláson alapuló tapasztalatokat rögzíti. Az eredmények szerint a salsa, a bachata, az argentin tangó és a kizomba a legnépszerűbb táncformák, és elsősorban budapesti profitorientált intézményekhez kötődnek. A Budapesten kívüli helyzetfelmérés rejtett nonprofit kapacitásokat tár fel, ami akadálymentes programok fejlesztésére utal. A kutatásból kiderül, hogy a részvétel erősíti a társadalmi összetartozást, a közösségi elköteleződést és a személyes jóllétet. Ezek a mintázatok rávilágítanak a profitorientált környezet korlátaira és a közösségi táncprogramok inkluzív felnőttképzési potenciáljára.

Tánc az irodalomban

Hedvig Ujvári — 2026-05-14

Weijie Ring Tanz in der Literatur című monográfiája első látásra akár filológiai vizsgálatot is sejthetne: tánc az irodalomban 1750 és 1850 között. A kötet azonban már a bevezetéstől kezdve világossá teszi, hogy a tánc nála semmiképpen sem dekoratív motívum vagy alkalmi társasági jelenet. A szerző azt állítja, hogy a tánc a 18–19. század fordulójának egyik legérzékenyebb kulturális indikátora, olyan intermediális alakzat, amely különös pontossággal regisztrálja a modern európai kultúra kialakulásának finom mozgásait: a társadalmi mobilitás új formáit, a nemi identitások átrendeződését, az érzelmekről való gondolkodás átalakulását, a testkultúra változásait és az esztétikai formák közti határok fellazulását. A Sattelzeit fogalmához kapcsolódva Ring úgy olvassa az 1750 és 1850 közötti irodalmat, mintha a tánc egyfajta „érzékenységi felület” volna, amelyen keresztül a korszak saját modernségét próbálja megérteni.