Lelkipásztor

Ne aggódj!

György Koczor — 2025-07-09

Kiégés. Más kifejezéssel: burn-out. Néhány éve, amikor először hangzott el lelkészkonferencián ez a kifejezés, akkor nem is tudtuk, hogy mi fán terem. Ez biztos valami külföldi nyavalya, gondoltuk. Az akkor még távoli nyugat hozzánk is beszűrődő nyavalyája. Mert tudtuk, hogy előbb-utóbb elérkezik, ezért beszélünk róla. A burn-out ma már egyértelműen diagnosztizált a lelkészek között is.

Testvérekké lenni Isten otthonában

Szabolcs Nagy — 2025-07-09

Gyülekezeteink nemcsak egyénekből, hanem családokból is állnak. Sarokkövei közösségeinknek. A gyülekezetépítésben egyszerre célcsoportok és szolgatársak ők. De hogyan tekintünk rájuk? Kiknek látja a Szentírás vagy az egyház a családokat? Egyáltalán képes-e látni azt, hogy mi a valóság, és milyen különböző családtípusokban élnek ma emberek? A tanulmányban a család speciális szerepét vizsgáljuk a gyülekezeti közösség építésében a bibliai alapok és a szociológiai adatok megismerésén, illetve a lelkészi gyakorlat vizsgálatán keresztül. A kérdés, ahova eljutunk, talán még messzire vezet: vajon gyülekezeti közösségeink tudnak-e maguk is családokká válni, hogy otthonra és testvérre leljen minden kereső?

Vallás, hit és egyház

Friederike Erichsen-Wendt — 2025-07-09

A tanulmány a Németországi Protestáns Egyházak (EKD) hatodik egyháztagsági kutatásának (KMU6) eredményeit mutatja be, amely 2022-ben reprezentatív felmérésként vizsgálta a vallásosság és az egyházi kötődés aktuális formáit. Az elemzés rámutat a vallásos elköteleződés jelentős visszaesésére, az egyházi tagság és az intézményi elvárások szétválására, valamint az egyházak iránti bizalom csökkenésére. A kutatás induktív megközelítéssel új vallási és szekuláris orientációtípusokat azonosított, amelyek mélyebb megértést nyújtanak a német társadalom vallási térképéről. A tanulmány értelmezi az adatokat az egyházfejlesztés, a civil társadalmi jelenlét és a jövőbeli egyházi működés szempontjából is.

Az evangélikus identitás feltérképezése napjainkban

Ágnes Pángyánszky — 2025-07-09

A tanulmány az evangélikus identitás kortárs megélésének vizsgálatát tűzte ki célul kérdőíves kutatás segítségével, amelyet az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói és oktatói kezdeményeztek 2021–2022-ben. A kutatás célja az volt, hogy feltárja az evangélikus közösség felekezeti kötődéseit, vallásgyakorlási szokásait és jövőképeit. A 762 válaszadó adatai alapján klaszteranalízissel többféle vallási identitásprofil azonosítására került sor. A válaszok szerint a Krisztus-központú hit, az evangélikus tanítások ismerete és az egyházi közösségi kötődés alapvető elemei az evangélikus identitásnak. Az eredmények a tradíció erős szerepe mellett a tudatos hitválasztás és a közösségépítés fontosságára is rámutatnak, miközben a generációk közötti különbségek és a társadalmi érzékenység új kihívásokat jelentenek az egyház számára.

Emlékezés Kósa László (1941–2025) evangélikus lelkész életútjára

János Detre — 2025-07-09

„Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket” – olvassuk a Zsidókhoz írt levél 13. fejezetében.

Kósa László 1941. március 21-én Budapesten született. Édesapja dr. Kósa Pál rákoskeresztúri parókus, édesanyja Csutor Ilona. Édesapját 1944 októberében tábori lelkészi szolgálatra mozgósították. A Kósa család a Fébé Diakonisszaegyesület pesthidegkúti szálláshelyén kapott átmeneti befogadást. Itt vészelték át az ostromot és az öt hónapon át tartó viszontagságokat. Isten gondviselése megőrizte őket. 1945 márciusában térhettek vissza otthonukba. Keresztúr közigazgatásilag ekkor önálló falu volt.

Igehirdetés Kósa László (1941–2025) temetésén

János Detre — 2025-07-09

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (…) Az Úr közel van!” (Fil 4,4.5b)

Gyászoló Gyülekezet! Gyászoló Családtagok! Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!

Gyászunkban nézzünk fel a közöttünk levő feltámadott, élő Jézus Krisztusra, „aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, és emberként élt: megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké: és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,6–11)

Szentháromság ünnepe után 6. vasárnap

Zoltán Csepregi — 2025-07-09

A vasárnap jellege

A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok sorában az Agendában ezen a vasárnapon új témasor kezdődik: „Isten sötétségből világosságra hív”. Ezen belül az adott ünnepnap témája: „Isten a keresztség ajándékával megtérésre hív”. A keresztség ajándékát viszont textusunk (a vasárnap óegyházi evangéliuma) egyáltalán nem tematizálja, ugyanis az a lekcióban (az óegyházi epistolában) jön elő hangsúlyosan: Róm 6,3–11. Az ószövetségi lekció (Ézs 43,1–7) összefüggése ezzel a gondolattal bár ugyancsak közvetett, de – a névadás aktusának köszönhetően – kevesebb magyarázatra szorul. A szószéki alapigét, Jézus törvényértelmezését természetesen kapcsolatba lehet hozni a keresztség kérdésével is, de nem feltétlenül szükséges.

Szentháromság ünnepe után 7. vasárnap

Edina Pablényi — 2025-07-09

Áttörte… a vasárnap jellegének margójára

Szentháromság ünnepe utáni hetedik vasárnap igéje: „Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.” (Ef 2,19) A Prőhle-féle agenda Istennek a sötétségből világosságra hívását jelöli meg a vasárnap témájaként. A liturgikus könyv pedig arra irányítja a figyelmünket, hogy Isten a hit ajándékával örök életre hív. (Liturgikus könyv, 284. o.) Az introituszsoltár pedig arról tesz bizonyságot, hogy „az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és minden lakója”. (Zsolt 24,1)

Szentháromság ünnepe után 8. vasárnap

Csaba Erdélyi — 2025-07-09

A vasárnap jellege

Bár Krisztus feltámadásának okán minden vasárnapra ünnepként tekintünk, a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok a gyülekezeti realitásban a nyári-őszi időszak „ünneptelen” sorozatát jelentik. Ezt a látszólagos ünneptelenséget igyekezett oldani a Prőhle-féle Agenda azzal, hogy Isten akcióját (előbb „Isten hív minket”, majd a vasárnapunkat is érintve: „Isten sötétségből világosságra hív”) az ezt az akciót érzékelő ember lehetséges és kívánatos reakciójával társította (a nyolcadik vasárnapon: „Szeretet által Isten gyermekeivé!”). Ezt a megfogalmazást keretezi újra a Liturgikus könyv a következőképpen: „Isten gyermekei Krisztus szeretetével szeretnek”.

Talán a karcos felszólítás és a kinyilatkoztatás erejével megszólaló kijelentés mellett e vasárnapon megszólalhat a krisztusi harmóniába invitálás hangja is. Erre kifejezett lehetőséget adnak a liturgikus elemek, valamint a lekciók és a textus is.

Szentháromság ünnepe után 9. vasárnap

Baldó Wächter — 2025-07-09

A vasárnap jellege

A Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap az egyházi évnek abba az időszakába esik, amikor a Szentháromság ünnepe utáni hosszú sorozatban a hétköznapok és a hitélet mindennapi gyakorlata kerül előtérbe. Ebben az időszakban bonthatjuk ki, hogy mi következik az egyszerű emberre vagy akár az egész egyházra nézve az üdvtörténetből és a Szentháromság misztériumából. Vannak, akik ezt az egyházi félévnek, semester ecclesiaenek nevezik (Pap 2016, 270. o.). Nincsenek kiemelt nagy ünnepek, így az igehirdetések a Krisztusban való élet, a tanítványság mélyebb megértésére fókuszálnak. Az evangéliumi szakaszok gyakran Jézus példázataiból merítenek, így van ez a mostani textusunkkal is.

Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap

Zsuzsánna Szabóné Piri — 2025-07-09

A vasárnap jellege

A vasárnappal kezdődően ószövetségi igék kerülnek elénk. A 16. vasárnapig az összefoglaló cím: Akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította. A vasárnap igéinek összefoglaló címe: Hit által igazultunk meg.

A 10. vasárnapnak külön jelentősége van azért is, mert egy határozott történeti tényt illeszt be az egyházi év drámájába: Jeruzsálemnek Kr. u. 70-ben, augusztus 10-én bekövetkezett pusztulását. Isten kegyelme megvetésének szörnyű következményét tárja elénk az ősi evangélium (Lk 19,41–48), amely a vesztébe rohanó nemzetét sirató Úrnak Jeruzsálem pusztulásáról való jövendölése. Jaj annak, aki megveti Isten kegyelmes hozzánk látogatásának idejét! Ne áltassuk azért magunkat! Krisztus gyülekezetéből is vezet út a kárhozatba, ha megvetjük Krisztus kegyelmét, aki itt jár-kel közöttünk az igében és a szentségekben, és keres bennünket, hogy magánál, az anyaszentegyház ölén megtartson.