Iustum Aequum Salutare

A jogállamiság „ára”

Laura Gyeney — 2026-03-11

Az Európai Unió Tanácsa 2022. december 15-én fogadta el az uniós költségvetésnek a jogállamisági elvek magyarországi megsértésével szembeni védelmét szolgáló intézkedésekről szóló 2022/2506 számú végrehajtási határozatát, melynek talán legismertebb eleme, hogy a Bizottság nem tehet jogi kötelezettségvállalást a magyarországi közérdekű vagyonkezelő alapítványok (az ún. kekvák), és az általuk fenntartott jogi személyek irányába. Ennek a szankciónak az egyenes következményeként az ún. modellváltó hazai felsőoktatási intézmények kizárásra kerültek az európai uniós mobilitási (Erasmus+) és kutatási (Horizon Europe) együttműködésekből. A végrehajtási határozattal szemben összesen hat magyarországi felsőoktatási intézmény terjesztett elő megsemmisítés iránti keresetet a Törvényszéken. A tanulmány az ezekben a keresetekben megjelenő jogi érvelés megalapozottságát és várható esélyeit vizsgálja az Európai Unió Bírósága irányadó gyakorlatának alapulvételével.

A munkaidő csökkentésének jogi lehetőségei az uniós és a magyar jogban

Gábor Kártyás — 2026-03-11

A tanulmány a munkaidő csökkentésének európai uniós és magyar jogi kereteit elemzi. Bár a 20. század jelentős visszaesést hozott a teljesítendő munkaidőben, ez a folyamat az 1980-as évektől megtorpant. Az EU jogi keretei – különösen a munkaidő-irányelv – tág mozgásteret biztosítanak a tagállamok számára a munkaidő csökkentésére, akár kollektív szerződésekkel, akár nemzeti szabályozással. Kiemelt jelentőségű a heti 48 órás maximum megítélése párhuzamos munkaviszonyok esetén, ahol az irányelv nem világos szabályozása és az eltérő nemzeti gyakorlat jogbizonytalanságot eredményez. A magyar jogban az elmúlt másfél évtizedben nem mutatható ki a munkaidő csökkentése felé tartó tendencia, sőt inkább a növekedés jellemző (nyugdíjkorhatár-emelés, túlóra-keret bővítés). Gondot okoz a munkaidő törvényi meghatározása, amely nem felel meg az uniós jognak és a hazai bírói gyakorlatnak sem. A tanulmány részletesen bemutatja azokat a jogi eszközöket, amelyekkel a felek – akár megállapodással, akár munkáltatói döntéssel – rugalmas, egyéni szükségletekre szabott eszközökkel mérsékelhetik a munkaidő mennyiségét.

Digitális fordulat a jogászképzésben?

Adrienn Aczél-Partos — 2026-03-11

A technológia egyre jelentősebb hatást gyakorol a jogi felsőoktatásra, különösen a képzési tartalmak és módszertan átalakulása révén. A tanulmány célja annak vizsgálata, miként válik a technológia oktatása a jogászképzés szerves és egyre meghatározóbb részévé. A kutatás bemutatja, hogy milyen intézményi válaszok születtek, milyen tantárgyak jelentek meg vagy alakultak át, illetve hogyan illeszkednek ezek a kurzusok a mesterséges intelligenciát érintő új jogszabályi elváráshoz, a 2025. szeptember 1-jéig esedékes tantervi módosításra. A kutatás rávilágít arra is, hogy a jogi technológia használatához kapcsolódó kompetenciák fejlesztésére irányuló kezdeményezések még kezdeti szakaszban járnak ugyan, ám hosszú távon meghatározó szerepet játszhatnak a leendő jogászok technológiai felkészültségének és munkaerőpiaci alkalmazkodóképességének alakításában. A vizsgálat célja egyúttal az is, hogy elősegítse a hazai jogi karok közötti párbeszédet, és ösztönözze a technológiai oktatás fejlesztését szolgáló jógyakorlatok, egymástól való tanulás révén történő kialakítását.

Az 1874. évi vasúttörvény megalkotásához vezető út és a veszélyes üzemi felelősség tételes jogi kezdetei

Tímea Mireisz — 2026-03-11

A modern magyar veszélyes üzemi felelősség kialakulása szorosan kapcsolódik a vasút megjelenéséhez, amely új típusú technikai és társadalmi kockázatokat teremtett és egyre sürgetőbbé tette az objektív alapú felelősség szabályozását. Bár a reformkor felszámolta a feudális szokásjogot, de a magánjogi kodifikáció meghiúsult, így a fejlődést a neoabszolutizmus idejében ideiglenesen az osztrák ABGB határozta meg, amely bár nem kívánt, idegen jogként volt jelen, mégis képes volt betölteni az átmeneti kodifikációs űrt. A veszélyes üzemek felelősségi szabályainak önálló hazai kidolgozása csak a kiegyezés után kezdődhetett el, amikor a vasúti balesetek és a társadalmi nyomás együttes hatására megszületett a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés miatti felelősségről szóló 1874. évi XVIII. törvény. Ez a vasúti felelősségi törvény – a porosz és osztrák minták alapján – három szűk kimentési ok mellett vezette be a veszélyes üzemi felelősséget, és mintegy 80 éven át irányadóvá vált más veszélyes üzemek vonatkozásában is. Bár a törvény rövid és általános volt, ez tette lehetővé a bíróságok számára a felelősségi rendszer rugalmas, jogfejlesztő alkalmazását, különösen a dologi károk és a kimentési okok tartalmának kialakítása vonatkozásában. Így a vasúttörvény nemcsak a bírói gyakorlatban kapott kitüntetett szerepet, hanem megalapozta a veszélyes üzemi felelősség modern, máig érvényesülő alapjait.

A nők jogai és a vízhez való jog metszéspontjai a globális vízválságban

Enikő Emese Oláh — 2026-03-11

A tanulmány a vízhez való jog és a nők jogainak összefonódását vizsgálja a múlt, a jelen és a jövő perspektívájából. Kiindulópontja az a felismerés, hogy a víz nem pusztán kitermelhető erőforrás, hanem élő, szent közjó, amelynek megőrzése és védelme elengedhetetlen az emberi és a természeti jólét fenntartásához. A globális vízválság – amelyet a klímaváltozás, a túlfogyasztás és az igazságtalan erőforrás-elosztás egyaránt súlyosbít – különösen erősen érinti a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit. A nők és lányok gyakran viselik a vízhiány legsúlyosabb következményeit, hiszen ők felelnek a háztartások vízellátásáért, az élelmiszer-előállítás számos formájáért, valamint a család egészségének fenntartásáért.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a nők sokszor kimaradnak a vízügyi döntéshozatali és irányítási folyamatokból, ami tovább erősíti a nemek közötti egyenlőtlenségeket. A feminista megközelítés hangsúlyozza, hogy a nők nemcsak a víz elsődleges felhasználói, hanem annak védelmezői és kezelői is, tudásuk és tapasztalataik pedig nélkülözhetetlenek a fenntartható vízgazdálkodás kialakításában. A nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása így nem csupán társadalmi igazságossági kérdés, hanem az ökológiai jogok és a környezeti fenntarthatóság biztosításának alapvető feltétele is. A tanulmány rámutat, hogy a nők aktivizmusa és közösségi szerepvállalása kulcsfontosságú a vízügyi rendszerek átalakításában, ugyanakkor tartós változás csak akkor érhető el, ha a strukturális egyenlőtlenségek felszámolása rendszerszintű reformokkal párosul.

Jogunk van nem tudni?

Csenge Papp — 2026-03-11

A nem tudáshoz való jog tágabb értelemben az egészségügyi információk meg nem ismeréséhez való jogot jelenti, mely a genetikai adatok területén speciális kérdéseket vet fel, amik a genetikai adatok, információk sajátosságaiból is fakadnak, ilyen például a családtagok érintettsége vagy a tájékoztatás mikéntje. A nem tudáshoz való jog szorosan összefügg az autonómia fogalmával. Ez a jog egy meghatározott intézményi viszonyrendszerben érvényesül, ami az érintettek és az egészségügyi szakemberek között áll fent. Egy német jogesetben az a kérdés került a bíróság elé, hogy megalapozza-e a nem tudáshoz való jog megsértését a nem saját genetikai információra vonatkozó tájékoztatás. A tanulmány az ebben az ügyben született ítélet fogadtatását a szakirodalomban, illetve a kapcsolódó komplex kérdéseket, szabályozásokat elemzi, szükséges kitekintéssel a genetikai adatok, információk természettudományi hátterére.

Az árdrágító visszaélések rekriminalizálásának kérdése retrospektív történeti értelmezésben

Benedek Varga — 2026-03-11

Az árak alakulását főszabály szerint a kereslet-kínálat viszonya alakítja, azonban bizonyos esetekben az államnak be kell avatkoznia különböző jogterületek eszközeivel a piaci árak viszonyaiba. A legsúlyosabb beavatkozást az árdrágító magatartások büntetendővé nyilvánítása jelenti, ami nem példa nélküli a magyar jogtörténetben, első szabályozására a 20. század első felében került sor (1916: IX. tc. és 1920: XV. tc.). A gazdasági visszaesés miatt bevezetett hatósági árszabályozás következtében a kurrens magyar büntetőjogi irodalomban is megjelent az árdrágító visszaélések rekriminalizálásának dilemmája. Kérdés, hogy az ilyen magatartások hordoznak-e akkora társadalomra veszélyességet, hogy az anyagi büntetőjog alapelveinek sérelme nélkül büntetendővé nyilvánítsa őket a jogalkotó? E kérdés megválaszolása képezi a tanulmány fő célkitűzését, amelynek elemzése során két módszertani elemre támaszkodok: (1) egyfelől az ultima ratio elvből levezethető fokozatos jogtárgysértés doktrínáját alkalmazom, (2) másfelől pedig egy ún. retrospektív történeti értelmezést. Utóbbi lényege, hogy az árdrágító visszaélések történeti alakzatait figyelembe véve (ártúllépés, áruuzsora) vizsgálom, hogy a jelenlegi gazdasági környzetben beilleszthetőek-e a büntetőjog-dogmatikai keretekbe az árdrágító magatartások.

Az önkormányzati rendszer szerepvállalása a kábítószer-ellenes küzdelemben: politika, partnerség, prevenció

Gábor Hermann — 2026-03-11

Konferenciabeszámoló