Földrajzi Közlemények

A KÍNAI KARSZTVIDÉKEK KÜLÖNLEGES KARSZTOS MÉLYEDÉSEI, A TIANKENGEK 1. RÉSZ

János Móga, Gergely Horváth — v, 03 máj 2026 00:00:00 +0000

Kínát méltán tekintik a karsztok paradicsomának, hiszen az ország 9,6 millió km²-es területének több mint 1/3-a, 3,4 millió km² karsztvidék, ebből 0,9 millió km² nyílt, a többi fedett vagy eltemetett karszt. Ezen belül a Földön legnagyobb, közel 0,6 millió km²-es, szinte teljesen összefüggő karsztvidék is Kínában, pontosabban Dél-Kínában, Yunnan és Guizhou tartományokban, valamint Guangxi Zhuang autonóm területen található, de átnyúlik Sichuan tartományba, illetve Chongqing tartományi jogú város területére, sőt kis foltokban folytatódik Hubei és Hunan tartományokban is. Ezek a dél-kínai karsztok különösen világhírűek, nemcsak a karsztkutatók körében, hanem az érdeklődő nagyközönség, különösen a turisták számára is, elsősorban változatos, látványos, sőt varázsos formakincsüknek köszönhetően.

A Dél-kínai-karsztvidéket hagyományosan három részre, az átlag 2000 m magas Yunnani- és a tőle egy lépcsővel elkülönülő, 1000 m átlagmagasságú Guzhoui-fennsíkra – ezt a két tájat összefoglalóan Yunnan–Guizhoui-, vagy rövidített kínai formában Yungui-fennsíknak is nevezik –, valamint a tengerszint magasságához közeli Guangxi-karsztvidékre szokás tagolni, amelyek kiterjedése többé-kevésbé lefedi a hasonló nevű, fentebb említett közigazgatási egységek területét. A régióban a kambriumtól a triászig felhalmozódott karbonátos kőzetek vastagsága helyenként eléri a 10 000 m-t, és a nedves trópusi-szubtrópusi éghajlaton, ahol – a domborzathoz is kapcsolódó függőleges övezetességgel – az évi középhőmérséklet 15-19 °C, a karsztosodást erősen meghatározó csapadék pedig szinte mindenhol meghaladja az évi 1000 mm-t, de akár a több ezer mm is lehet, aninek következtében a karsztformák rendkívül fejlettek. Példaként a Wulong-karsztvidéken az évi középhőmérséklet 11,2 °C és 18,5 °C közötti, az évi csapadékmennyiség pedig 870 mm és 1215 mm között váltakozik, és az esős évszak májustól októberig tart (ekkor hullik a csapadék 70%-a).

A felszín fő meghatározói, a legismertebb karsztformák a sokszor laterittel, terra rossával, esetleg vékony folyóvízi üledéklepellel borított karsztos tönkfelületből magányosan vagy csoportosan meredeken kiemelkedő, 50-300 m magas, barlangokkal átszőtt kúp vagy torony alakú hegyek, régebbi nevükön kúp- vagy toronykarsztok, mára ma már elterjedt nevezéktan szerint fengcongok és fenglinek; előbbiek összterülete körülbelül 134 500 km², utóbbiaké pedig hozzávetőlegesen 101 000 km². Alakjuk alapján ezek a látványos formák kúp- és toronykarsztok néven váltak ismertté, helyesebb azonban az ilyen típusú trópusi vagy szubtrópusi karsztvidékeket – követve Balázs D. először 1959-ben bevezetett szakkifejezését – szigethegyes karsztnak nevezni.

Az említett látványos kiemelkedő formák és a mélyben húzódó barlangjáratok mellett az utóbbi évtizedekben kerültek a karsztkutatás látókörébe a tiankengek, ezek az óriási méretű töbrök, amelyek legalább 100 méteres szélességgel, hosszúsággal, mélységgel, és függőleges, vagy legalábbis a függőlegeshez közelítő oldalfalakkal rendelkeznek. Tanulmányunk ezeknek a különleges karsztformáknak a megismertetésére irányul.

A KLÍMAVÁLTOZÁS PERCEPCIÓJÁNAK ÉRTÉKELÉSE MAGYAR ONLINE FORRÁSOK ALAPJÁN

Jenő Zsolt Farkas, Annamária Uzzoli, Jolán Tallér, György Csomós — v, 03 máj 2026 15:17:20 +0000

A klímaváltozás fizikailag is hat a mindennapokra – hőség elviselése a városokban, szárazság enyhítése a szántóföldeken, szélviharok okozta károk felszámolása, árvízvédelem stb. – és ezek a személyes tapasztalatok legtöbbször találkoznak az éghajlatváltozásról és annak hatásairól szóló sajtóhírekkel . A médiában a mindezekkel kapcsolatban megjelenő információk hozzájárulhatnak például a klíma- vagy ökoszorongás kialakulásához, de akár a természeti katasztrófa megélése utáni poszttraumás stressz szindróma kialakulásához is. A klímaváltozás fizikai és pszichológiai hatásai értelemszerűen összekapcsolódnak a személyek, a helyi kisközösségek, a társadalmak esetében és komoly kihívást jelentenek a szubjektív jóllét tekintetében. A kölcsönhatásokban a média szerepe sem elhanyagolható, amely a tájékoztató, ismeretterjesztő szerepén túl is képes befolyásolni a klímaváltozás lakossági megítélését és a jelenségről alkotott egyéni véleményeket. Végeredményben, a média, sőt a közösségi média által képviselt narratíva szerepet játszik abban, hogy az emberek hogyan és milyen mértékben azonosítják a személyes tapasztalataikat a klímaváltozással és annak hatásaival. A közösségi médiához tartozó felületek képesek a felhasználók figyelmét hosszabb ideig koncentrálni, ezzel tematizálni a közbeszédet és fókuszban tartani az általuk fontosnak tartott témákat, így magát a klímaváltozást is. E kutatás célja, hogy feltárja a klímaváltozás online reprezentációját Magyarországon, különös tekintettel az érdeklődés időbeli és térbeli mintázataira, a diskurzus szerkezetére és a médiatartalmak értelmezési kereteire.

TERMŐFÖLDTŐL AZ ASZTALIG: A RÖVID ÉLELMISZER-ELLÁTÁSI LÁNCOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK GÁTJAI A BALATON TÉRSÉGBEN

Nándor Zoltán Tráser, András Szkalisity, Gyula Nagy — v, 03 máj 2026 15:15:00 +0000

Az Európai Unió a zöld átállás egyik fő eszközének a „Termőföldtől az Asztalig” koncepció alkalmazását jelölte meg, melynek célja az élelmezési rendszereink fenntarthatóbbá tétele. Ehhez nagy hangsúlyt helyez a rövid ellátási láncok kialakítására, melynek kulcsa a lokális termelők, értékesítők és fogyasztók összekapcsolása. Utóbbihoz elengedhetetlen a helyi aktorok véleményének a megismerése a gátakról és sikerességi tényezőkről a koncepció gyakorlatba ültetéséhez. A kutatás mintaterületét adó Balaton térség egy markáns természetföldrajzi egység, azonban közigazgatásilag nehezen definiálható, valamint gazdasági-társadalmi átalakulások színtere évtizedek óta. Kutatásunk azt vizsgálta, hogy empirikus felmérés alapján milyen gátjai és kulcstényezői vannak a „termőföldtől az asztalig” koncepció megvalósításának a Balatonon?

A kutatás alapját négy, összesen 19 szereplővel lefolytatott fókuszcsoportos, illetve hét szakértői interjú adta. A fókuszcsoportos interjúk eredményeként kilenc fő, a helyi termelők együttműködését befolyásoló problémakört határoltunk le. Kiemelt problémát jelent a hatóságokkal való kooperáció, illetve a szezonális túlterhelés, alulhasználtság, de a legkevésbé a fogyasztók valóságtól elrugaszkodott elvárásaira tudtak gyakorlatban is alkalmazható megoldásokat javasolni a termelők. Összeségében a „termőföldtől az asztalig” koncepció helyi megvalósításához elengedhetetlen a régió településeinek társadalmi-gazdasági átalakulása során elmélyülő törésvonalak felszámolása. A helyi kapcsolatok át tudják ívelni a területi és társadalmi távolságokat, azonban ezek hiánya a fő gátja az absztrakt koncepciók gyakorlatba ültetésének.

A RÉSZVÉTELI KÖLTSÉGVETÉS TÉRBELISÉGE BUDAPESTEN – LEHETŐSÉGEK ÉS KORLÁTOK II. RÉSZ

Gergely Rigóczki, Olivér Kriska — v, 03 máj 2026 00:00:00 +0000

Building on the theoretical and institutional framework presented in the first part of this article, this study provides an empirical spatial analysis of the participatory budgeting programme in Budapest (2020–2025). The research aims to explore how the socio-economic structure and political preferences of the capital shape citizen participation, and whether the programme mitigates or reproduces existing territorial inequalities. The methodology relies on GIS-based spatial analysis of 1,108 geolocated proposals (out of 2,595) and multivariate statistical tests (partial correlation, Mann-Whitney U test, Herfindahl-Hirschman Index). The findings reveal a marked center-periphery dichotomy: inner districts receive significantly more proposals relative to their population than outer areas, confirmed by a concentration index of 0.5. Statistical analyses highlight that participation shows a strong positive correlation with service density ($r=0.747$) and income levels ($r=0.628$). A novel finding is the impact of political preferences: data indicate higher engagement in districts with a strong opposition base, while areas supporting the pro-government or radical right parties show significantly lower participation. This suggests that the exercise of the “right to the city” is currently culturally and politically uneven. The study also identifies technical aspects of procedural injustice. Network analysis of physical voting locations (15-minute isochrone zones) shows that democratic infrastructure covers almost exclusively the inner districts, leaving peripheral areas as “deserts.” This results in the systemic exclusion of social groups affected by the digital divide. Similarly, the spatial distribution of implemented projects (for example, bicycle stands, drinking fountains) follows inner-city clusters, further exacerbating distributive disadvantages. The conclusion argues that, in its current form, participatory budgeting in Budapest exhibits the “Matthew effect”: resources and decision-making power concentrate in already active and advantaged central areas. To restore spatial justice, the paper proposes a specific policy intervention: the introduction of “spatial quotas” or idea zones (inner/outer zones). Such a mechanism would ensure a fairer allocation of resources, enforce the targeted inclusion of peripheral areas, and secure recognitive justice for local communities in urban development decision-making.

The study also identifies technical aspects of procedural injustice. Network analysis of physical voting locations (15-minute isochrone zones) shows that democratic infrastructure covers almost exclusively the inner districts, leaving peripheral areas as “deserts.” This results in the systemic exclusion of social groups affected by the digital divide. Similarly, the spatial distribution of implemented projects (e.g., bicycle stands, drinking fountains) follows inner-city clusters, further exacerbating distributive disadvantages.

The conclusion argues that, in its current form, participatory budgeting in Budapest exhibits the “Matthew effect”: resources and decision-making power concentrate in already active and advantaged central areas. To restore spatial justice, the paper proposes a specific policy intervention: the introduction of “spatial quotas” or idea zones (inner/outer zones). Such a mechanism would ensure a fairer allocation of resources, enforce the targeted inclusion of peripheral areas, and secure recognitive justice for local communities in urban development decision-making.