Civil Szemle

Elit hobbi vagy társadalmi erő? A civilek kapcsolathálózati szegregációjának longitudinális vizsgálata

László Vida — 2026-05-01

A tanulmányban a civil szervezeti tagok (későbbiekben civilek) magyar társadalomba való integráltságát vizsgáljuk méretgenerátoros kapcsolathálózati módszerrel. A paternalista-szocialista rendszer majd később a kapitalista-individualista rendszer egyik következménye, a bizalom és szolidaritáshiányos állapot. Ennek a társadalmi folyamatnak egyszerre oka és eredménye a gyenge civil társadalom (Dupcsik-Tóth 2008). A civil tudat nem hálózza be az egész társadalmat, mivel annak csak egy szegmensét érinti, megmaradt a középréteg és az elitek privilégiumának. Mivel a civileknek nincs kapcsolata a többségi társadalommal, így nem számíthatnak a társadalom többségének a szolidaritására (Sik 2021). Ebből adódóan a demokrácia védőbástyájának számító civilek könnyen ellehetetleníthetőek nagyobb társadalmi ellenállás nélkül. Az utóbbi
bő egy évtizedben nőtt a depolitizált civil szervezetek aránya, ezzel szemben a „gátőr” (konfliktusorientált) civil szervezetek aránya csökkent (Gerő-Kerényi 2020). Kutatásunk során az alábbi kérdésekre keressük a válaszokat. Milyen mértékű kapcsolathálózati szegregációval néznek szembe a civilek? Mely tényezők (pld. város – vidék ellentéte) felelnek a civilek kapcsolathálózati szegregációjáért? Longitudinális kvantitatív vizsgálatunkhoz a méretgenerátoros kérdéssorokat tartalmazó Integrációs és dezintegrációs folyamatok a magyar társadalomban című OTKA-kutatás 2015-ös adatfelvételét (N=2687), valamint a 2021-es Hungarostudy (N=7000) adatbázisokat alkalmazzuk. A méretgenerátoros kapcsolathálózati módszerrel feltárt kapcsolathálózati szegregáció mértéke azt mutatja meg, hogy az adott csoport ismertsége mennyire kiegyenlítetlen a társadalmon belül, vagyis kapcsolathálózati szempontból mennyire zárt a vizsgált csoport (Kmetty-Koltai 2015). Negatív binomiális modelleket építünk, ahol az alpha paraméter jelöli a túlszórás (szegregáció) mértékét, valamint a modellbe beépülnek a szignifikáns magyarázó (szegregációképző) változók is. Így a szegregáció mértékének vizsgálatán túl a szegregációképző okok feltárása is megtörténik.
Adataink szerint mindkét vizsgált évben (2015; 2021) kapcsolathálózati szempontból az egyik leginkább szegregált csoport a civilek, annak mértéke a hajléktalanokhoz hasonlítható. Elsősorban a felsőfokú végzettségű, vidéki (városban vagy községben élő), idősebb (45 év felettiek) középosztálybeliek körében a legmagasabb a civil ismerősök száma. A Kovách-féle integrációs csoportokra vetítve a lokálisan integráltak
körében kiemelkedően a legmagasabb a civil ismerősök száma, vagyis kijelenthető, hogy a civil szektor leginkább a „vidéki elit” számára látható és elérhető. Ezzel egy olyan társadalmi erőt birtokolnak, amivel képesek a lokális közösség életének befolyásolására és alakítására.

Társadalmi hatás: mérés és menedzsment

Anita Kaderják — 2026-05-01

A társadalmi hatásmérés és hatásmenedzsment az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap a civil szektorban, elsősorban a fenntarthatósági, elszámoltathatósági és finanszírozási elvárások erősödésével összefüggésben. A hatásmérés ugyanakkor nem csupán technikai értékelési eszköz, hanem egy tágabb, stratégiai szemlélet része, amely támogatja a szervezeti önreflexiót, a működés tudatos alakítását és a társadalmi érték kommunikálását. Tanulmányunk ezt a megközelítést követve a társadalmi hatásmenedzsment fogalmán keresztül vizsgálja a hazai civil szektor hatásmérési gyakorlatait. A kutatás célja annak feltárása, hogy a társadalmi hatásmérés és hatásmenedzsment milyen formában jelenik meg a magyarországi civil szervezetek működésében, milyen motivációk ösztönzik alkalmazását, és mely akadályok nehezítik beépülését. Emellett azt is vizsgáljuk, hogy a nemzetközi szakirodalomban elterjedt módszertani megközelítések mely elemei adaptálhatók a hazai, erőforrás-korlátos környezetben. Az empirikus kutatás kvalitatív és kvantitatív módszerek kombinációjára épült: tíz szakértővel és hét civil szervezettel készített strukturált interjúk, valamint 37 civil szervezet bevonásával végzett online kérdőíves felmérés adatait elemeztük. Eredményeink szerint a társadalmi hatásmérés iránti igény elsősorban külső – pályázati és donoroldali – elvárásokból fakad, miközben a belső, stratégiai motivációk lassabban erősödnek. Bár az adatgyűjtés széles körben jelen van, a strukturáltés hosszú távon fenntartható hatásmenedzsment-rendszerek ritkán épülnek be a mindennapi működésbe. A legfőbb akadályok az idő- és forráshiány, a módszertani bizonytalanság és a megfelelő szakértelem hiánya. Tanulmányunk amellett érvel, hogy a társadalmi hatásmérés akkor válhat valódi fejlesztő eszközzé, ha nem elkülönült adminisztratív teherként, hanem a napi működésbe integrált, tanulást támogató hatásmenedzsment-folyamat részeként jelenik meg. Az eredmények hozzájárulnak a hazai hatásmérési diskurzus árnyalásához, és gyakorlati iránymutatást kínálnak a civil szektor realitásaihoz illeszkedő megközelítések kialakításához.

Pályaorientáció és civil szféra a posztszocialista Közép-Kelet-Európában

Tibor Bors Borbély-Pecze — 2026-05-01

Az elemzés négy posztszocialista ország pályaorientációs civil szervezeteinek önmeghatározását, működését és társadalmi beágyazottságát vizsgálja. A kutatás rávilágít arra, hogy a rendszerváltást követő évtizedekben a pályaorientáció intézményrendszere a régióban töredezetté vált, miközben a civil szervezetek egyszerre próbálnak szakmai kapacitásokat kiépíteni, valamint civil érdekképviseleti és szakpolitikai javaslattevő szerepet betölteni. Eredményeink szerint a civil szféra meghatározó szerepet játszik a szakmai identitásképzésben, az érdekképviseletben és a regionális tudástranszferben, ugyanakkor működését tartós szerkezeti forráshiány és alacsony intézményi bizalom nehezíti.

A harmadik szektor mint moderátor a családbarát politika fejlesztésében

Anna P. Bagirova — 2026-05-01

Az oroszországi harmadik szektornak különleges szerepe van a mai család- és demográfiai politikában, a születésszám növelésében és a családi értékek erősítésében. Oroszország új, 2036-ig tartó család- és demográfiai politikai állami stratégiájában a kormányzaton kívüli szervezetek és a civil társadalmi intézmények kiemelt szereplőkként jelennek meg a család intézményének megerősítése és a születésszám növelése érdekében. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a civil társadalmi szereplők milyen potenciállal rendelkeznek a vállalkozások demográfiai politikába való bevonásának folyamatában. Ez a bevonás, mint a születésszám növelésének hatékony eszköze, egy vállalati alszektort hoz létre a demográfiai politika keretein belül. Oroszországban mind a munkáltatói érdekképviseletek (az iparosok és vállalkozók szövetségei), mind a szülői szervezetek nonprofit szervezetekként működnek, a civil társadalom különböző szegmenseit képviselve. A vállalati demográfiai kezdeményezések azonban spontán, töredékesek és gyengén integrálódnak a társadalomirányítási rendszerekbe. A kutatási kérdés a következő: Milyen szerepet játszhatnak, ha játszanak a nonprofit szervezetek az állam és a vállalati szféra közötti párbeszéd létrehozásában a fenntartható családbarát politika előmozdítása érdekében? Alkalmazottak körében végzett felmérések (N=2 520), munkáltatókkal (N=60) és regionális tisztviselőkkel (N=20) készült interjúk eredményeire alapozva a tanulmány elemzi az állam, a társadalom és a vállalati szféra határfelületén felmerülő igényeket és elvárásokat. Az eredmények azt mutatják, hogy az orosz alkalmazottak környezeti és szervezeti támogatásra van szükségük, míg a vállalati intézkedések az imázsra összpontosítanak. A vállalati szféra érintkezése a családbarát politikával következetlen, és a demográfiai politikában részt venni kívánó vállalatok nem ismerik eléggé a bevonásukat szabályozó mechanizmusokat. A kormányzati oldal a vállalatoktól nagyobb társadalmi felelősségvállalást vár el, ugyanakkor elismeri a rendszeren belüli és a külső szereplőkkel való koordinációs eszközök hiányát. Az állam és egyes vállalatok közötti kapcsolat helyzeti és személyes jellegű, hiányoznak belőle a kollektív képviselet és párbeszéd következetes csatornái. A szerzők arra jutottak, hogy a kritikus sebezhetőség nem a vállalati szektor családbarát környezet előmozdítására irányuló akaratának hiányában rejlik, hanem a harmadik szektor szervezeteinek marginális szerepében, amelyek mediátorként biztosíthatnák a demográfiai politika kulcsszereplői közötti horizontális koordinációt, visszacsatolást és bizalmat. A munkáltatói érdekképviseleteket és a családbarát nonprofit szervezeteket „csendes közvetítőkként” konceptualizálva a szerzők megmutatják, hogy azok demográfiai politikából való hiánya nem a társadalmi igény hiányából, hanem státuszuk és funkcióik intézményi kétértelműségéből fakad az üzleti-állami együttműködés keretein belül. Bár az elemzés egy orosz esettanulmányra épül, alkalmazható azon országokra is, amelyek demográfiai hanyatlással szembesülnek, és a vállalati szféra bevonásával kívánják kezelni azt.

A migráns nem kormányzati szervezetek intézményi szerepe Középés Kelet-Európában:

Ahmet Küçük — 2026-05-01

A tanulmány a menekültekkel foglalkozó nem kormányzati szervezetek (NGO-k) intézményi szerepét vizsgálja a kisebbségi jogok kialakításában és érvényesítésében a Közép- és Kelet-Európai (KKE) régióban. Az Európai Unió és jelentősebb nemzetközi szervezetek által készített szakpolitikai dokumentumokra, monitorozási jelentésekre és intézményi kiadványokra támaszkodva a kutatás azt elemzi, hogyan működnek a migráns NGO-k mint a kormányzati intézmények és a kisebbségi közösségek közé ékelődő közvetítő szereplők. A vizsgálat nem primer terepmunkán alapul, hanem dokumentumokra épülő összehasonlító megközelítést alkalmaz annak feltárására, milyen mértékben járulnak hozzá a migráns NGO-k a kisebbségi jogok intézményesüléséhez érdekérvényesítés, szolgáltatásnyújtás és konzultatív mechanizmusokban való részvétel révén. Eredményei szerint a KKE-régióban működő migráns NGO-k többdimenziós intézményi pozíciót töltenek be, amely jóval túlmutat a formális képviseleten: magába foglalja a szakpolitikai befolyásolást, integrációs programok megvalósítását, valamint a kulturális és nyelvi jogok előmozdítását. Intézményi kapacitásuk és működési autonómiájuk azonban jelentősen eltér az egyes nemzeti kontextusok között; ezeket a különböző jogi keretek, az állam–civil társadalom viszonyának konfigurációi és a demokratikus kormányzás fejlődési pályái alakítják. A tanulmány azt állítja, hogy a migráns NGO-k
a posztszocialista társadalmak fejlődő civil szférájának kritikus elemeit képezik, közvetítve a nemzetközi kisebbségi jogi normák és a hazai intézményi gyakorlatok között. Az EU-csatlakozási jelentések, az Európa Tanács monitorozó mechanizmusai és NGO-értékelések szintézisére építve a kutatás hozzájárul a civil társadalomról és a kisebbségi jogokról folytatott tudományos diskurzushoz azáltal, hogy feltárja azokat a strukturális feltételeket, amelyek mellett a migráns szervezetek hatékony intézményi szereplőkké válnak. A tanulmány zárásaként politikai ajánlásokat fogalmaz meg a civil társadalom szerepének megerősítésére a kisebbségi jogok kormányzásában a régióban.

A személyes kapcsolathálózatok és a társadalmi tőke szerepe a kistelepülési civil aktivitásban

Klaudia Kovácsné Biczó — 2026-05-01

A magyarországi kistelepülések társadalmi, gazdasági és demográfiai folyamatai az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson mentek keresztül, amely kihívások elé állította a helyi közösségeket (Balogh, 2014). A lakosságszám csökkenése, az elöregedés, valamint a helyi gazdaság szerkezetének átalakulása következtében felértékelődött a civil szervezetek és közösségi kezdeményezések szerepe a társadalmi kohézió fenntartásában és a helyi társadalmi tőke megőrzésében. A teoretikus kutatás rávilágít arra, hogy a bizalmon alapuló, zárt kapcsolathálók stabilizáló erőként működnek, ugyanakkor korlátozhatják az innovációt, míg az ún. „híd típusú” kapcsolatok új erőforrásokat és tudást közvetítenek a közösségbe (Putnam, 2000; Granovetter, 1973). A vidéki Magyarország átalakulásának, rezilienciájának és kohéziójának vizsgálata során a társadalmi tőke klasszikus elméleteire (Bourdieu, Coleman, Putnam) építek, ugyanakkor figyelembe veszem a körülöttük kibontakozott kritikai vitákat is (Fine, Woolcock, Szreter). E diskurzus alapján kiemelt szerepet kap a linking social capital fogalma, amely a magyar vidéki kontextusban különösen fontos a helyi közösségek és az intézményi szintek közötti kapcsolatok értelmezésében. A civil szervezetek ebben a folyamatban kulcsszerepet játszanak: hozzájárulnak a társadalmi kohézió fenntartásához, elősegítik a kulturális identitás megőrzését és közvetítőként lépnek fel az állami, gazdasági és közösségi szereplők között. Konklúzióként elmondható, hogy a kistelepülések társadalmi tőkéje nem csupán a közösségi élet fenntartásának kulcseleme, hanem a helyi adaptációs képességek
és a fenntartható fejlődés szempontjából is meghatározó tényező. A civil aktivitás ilyen közegben betöltött szerepének jobb megértése hozzájárulhat a helyi fejlesztési stratégiák hatékonyabb tervezéséhez és a társadalmi innováció előmozdításához.