A harangtól a számítógépig, avagy a tűzjelzés és riasztás története

Kulcsszavak: ösztönös védekezés, harang, torony, tűzjelzés

Absztrakt

A tűz megjelenése az ember számára alapvetően pozitív tényező volt, az ellene való védekezés nem létezett. Az ember letelepedése, a városok megjelenése magával hozta a tűz elleni védekezést, mint tevékenységet, amelynek első lépcsője az egymás értesítése volt. Kezdetben minden polgár kötelessége volt a tűzjelzés és tűzoltás, majd a városokat védő őrök (vigilek, bakterek) feladatává tették a tűz figyelését és a polgárok, elöljárók riasztását. A tűz figyelése magaslati pontokról, majd tornyokból történt, a riasztást pedig a rendelkezésre álló akusztikus jelekkel oldották meg. A fejlődést e területen az elektromos energia feltalálása és az égés, mint kémiai folyamat megismerése jelentette. Megjelent a telefon, a tűzjelző berendezés, amely lehetővé tette a tűz közvetlen észlelését és jelzését, majd továbbítását a szervezett tűzoltóságokra. A 20. században megjelent a számítógép, amely az információk fogadását és gyors továbbítását tette lehetővé. Megjelent a térinformatika, amely a tűz észlelése és jelzése területén is jelentős lépés volt. Összekapcsolódott a telefon, a tűzjelző berendezés és a számítógép.

Hivatkozások

A 23/2007. (II. 23.) GKM-rendelet az egységes európai segélyhívószámra irányuló segélyhívások támogatása érdekében a nyilvános telefonhálózatra vonatkozó műszaki követelményekről

Albert A. (2006): II. József Tűzrendészeti Pátense, avagy egy korszakos norma a XVIII. századból. Jogtörténeti Szemle, 1, 16–24.

BM-NEFMI-NFM-ORFK-OKF-OMSZ-KIFÜ-NISZ: ESR-112 Az európai segélyhívószámra épülő Egységes Segélyhívó Rendszer, Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány, 2011.

Csordás L. (2002): Itt lehet tüzet jelenteni. http://nol.hu/archivum/archiv-72162-56004

Csepregi Cs. (1999): Az automatikus tűzérzékelő és jelzőberendezések fejlődése. http://www.vedelem.hu/letoltes/anyagok/629-az-automatikus-tuzerzekelo-es-jelzo-berendezesek-fejlodese.pdf

Hadnagy I. J. (2017): A tűzjelzés, fejlődése a XX. század közepéig. Védelem Tudomány, 3. http://www.vedelem.hu/letoltes/anyagok/625-a-tuzjelzes-fejlodese-a-xx-szazad-kozepeig.pdf

Hadnagy I. J. (2017): Tűzfigyelés, tűzjelzés, tűzi lárma. Védelem Tudomány, 1.

Heszné Mészáros Zs. (2015): A katasztrófavédelem ügyeleti rendszere és a műveletirányítás kialakítása. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Feketéné Pintér A. (szerk.) (1992): Tűzoltó Évkönyv ‚92. Budapest: BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága

Heizler Gy. (szerk.) (1996): Tűzoltó ‚96. Budapest: BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága

Heizler Gy. (szerk.) (1997): Tűzoltó ‚97. Budapest: BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága

Heizler Gy. (szerk.) (1998): Tűzoltó ‚98. Budapest: BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága

Kútvölgyi M. – Minárovics J. (2001): Ungarische Feuerwehrdenkmäler. Budapest: Timp Kiadó

Megjelent
2020-08-15
Hogyan kell idézni
HeszJ. (2020). A harangtól a számítógépig, avagy a tűzjelzés és riasztás története. Belügyi Szemle , 68(8), 51-66. https://doi.org/10.38146/BSZ.2020.8.3
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok