A Covid19 járvány során hozott egészségügyi intézkedések és hatásaik Magyarországon és Ausztriában

Kulcsszavak: Covid19 világjárvány, SARSCoV- 2,, járványügyi intézkedések, Covid19 járvány első hulláma

Absztrakt

A 2020-as Covid19 járvány első hullámát követően érdemes áttekinteni a járvány visszaszorítása és kezelése érdekében meghozott intézkedéseket, mert azok tapasztalatai fogják meghatározni az előttünk álló időszak védekezési stratégiáját. Elemzésünkben Magyarország és Ausztria járványügyi intézkedéseit vettük végig, kizárólag az egészségügy területére koncentrálva. Mivel osztrák szomszédunknál kb. két héttel korábban jelent meg az első új típusú koronavírusos megbetegedés, így az ő rendelkezéseik fontos támpontot jelentettek számunkra a korlátozó intézkedések bevezetése során. Az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működésének biztosítása hasonló kihívás elé állította mind Magyarországot, mind Ausztriát. A meghozott intézkedésekben is sok hasonlóság mutatkozik, a főbb irányok azonosok voltak, ugyanakkor az intézkedések bevezetésének időbeliségében felfedezhetők különbségek a két ország között. Az eltéréseket az intézkedések bevezetésének pontos dátuma és az első koronavírusos esetek megjelenésétől eltelt napok száma alapján mutatjuk be. A rendvédelem szempontjából is tanulságos lehet egy strukturált áttekintés az egészségügyi intézkedésekről, mert ebben a járványidőszakban került bevezetésre a Belügyminisztérium által irányított kórházparancsnoki rendszer, amely mind a rendvédelemben, mind az egészségügyben dolgozók számára új helyzetet teremtett.

Érkezett: 2020. november 24.
Elfogadva: 2020. december 16.

Hivatkozások

Girasek, E., Kovács, E., Aszalós, Z., Eke, E., Ragány, K., Kovács, R., Cserháti, Z., & Szócska, M. (2016): Headcount and FTE data in the European health workforce monitoring and planning process. Human Resources for Health. 14(42) 7. https://doi.org/10.1186/s12960-016-0139-2

Girasek, E., Szócska, M., Kovács, E., & Gaál, P. (2017): The role of controllable lifestyle in the choise of specialisation among Hungarian medical doctors. BMC Medical Education, 17(204) 7. https://doi.org/10.1186/s12909-017-1031-z

Kovács, R., Girasek, E., Kovács, E., Aszalós, Z., Eke, E., Ragány, K., Cserháti, Z., & Szócska, M. (2017): Managing intra-EU mobility—do WHO principles of ethical recruitment have relevance? Human Resources for Health. 15(78) 8. https://doi.org/10.1186/s12960-017-0247-7

Megjelent
2021-01-15
Hogyan kell idézni
SzerencsésV., PaliczT., JoóT., Demeter-FülöpV., UgrinI., & LámJ. (2021). A Covid19 járvány során hozott egészségügyi intézkedések és hatásaik Magyarországon és Ausztriában. Belügyi Szemle , 69(1), 123-142. https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.1.6
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>