A biztonság mint szolgáltatás megteremtése az állami, önkormányzati elektronikus információs rendszereknél I.

  • Zoltán Kovács
  • Zoltán Mikó
  • Gábor Sági
Kulcsszavak: kibervédelem, stratégia, jogszabályok

Absztrakt

A tanulmányban összefoglaltam Magyarország kibervédelmének főbb elemeit, kiemelve a téma szempontjából legfontosabb stratégiát, jogszabályokat és szervezeteket. Ez után bemutattam az állami, önkormányzati infokommunikációs rendszerek konszolidálása okán létrejövő szolgáltató-felhasználói modellt, és annak hatását a kibervédelemre, amelynek kapcsán rámutattam, hogy a jelenlegi jogszabályok az ebből adódó feladat- és felelősségelhatárolást nem kezelik. Rávilágítottam, hogy a hazánkban kijelölt központi szolgáltató, a NISZ Zrt. említett jogszabályokban leírt feladatainak ellátását úgy végezheti el, hogy alapvetően felhőalapú szolgáltatásokat nyújt, ezért összefoglaltam a felhőalapú rendszerek tulajdonságait, csoportosításukat. Bemutattam azt is, hogy a nagy nemzetközi szervezetek ezek közül melyeket ajánlják az állami intézmények számára és a NISZ Zrt. melyben szolgáltat.

Megjelent
2018-04-15
Hogyan kell idézni
KovácsZ., MikóZ., & SágiG. (2018). A biztonság mint szolgáltatás megteremtése az állami, önkormányzati elektronikus információs rendszereknél I. Belügyi Szemle , 66(4), 30-42. https://doi.org/10.38146/BSZ.2018.4.3
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 > >>